HÍREK

KKV hitelek és meghosszabbított Széchényi kártya program

Energiahatékonysági célokra félszázalékos hitel is igényelhető majd a vállalkozásoknak.

A hitel nélküli gazdasági növekedés káros, ezért a hitelpiacokat segíteni kell. A kormány ezért döntött úgy, hogy meghosszabbítja 2022. december 31-ig a Széchenyi-kártya kamattámogatott programjait – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Fontosnak tartják, hogy a kis- és középvállalkozások továbbra is kedvező feltételekkel jussanak a fejlődésüket, működésüket segítő hitelekhez, ezért legfeljebb 3,5 százalékos, a futamidő végéig fix kamatozású konstrukciókkal segítik a vállalkozásokat.

Továbbra is elérhető lesz a folyószámlahitel, de az energiatakarékosságot elősegítő beruházásoknál akár 1 százalék alatti kamatok is elérhetők lesznek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint a Széchenyi Kártya Program keretében annak 2002-es indulásától napjainkig 559 ezer hitelkérelmet fogadtak be, közel 390 ezer hitelügylet jött létre, amelynek révén több mint 4600 milliárd forint kedvezményes finanszírozási forráshoz jutottak a hazai vállalkozások.

2021 júliusában induló és idén június végén záródó Széchenyi Kártya GO-program keretében 56 ezer hiteligényt nyújtottak be a vállalkozások, amiből 35 ezret már szerződéssel is biztosítottak. Az igényelt hitelösszeg nagysága mintegy 2200 milliárd forint volt, amelyből 930 milliárd folyósítására szerződött.

Az új, júliustól fél éven át igényelhető Széchenyi Kártya Program MAX-programban megmarad a folyószámlahitel és a likviditási hitel is, viszont mindkettő futamideje akár 3 éves is lehet, és 1 milliótól akár 400 millió forint hitelösszegig igényelhetőek.

A Széchenyi Kártya Program MAX hiteltermékei:

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX a napi működési költségek biztosításához. Az igényelhető hitelkeret a korábbi 100 millióról 250 millió forintra emelkedik, a hitel maximális futamideje ezentúl akár 3 év is lehet, évi fix 3,5 százalék (az Energiakártya esetén 1 százalék) kamatozás mellett.
  • Széchenyi Likviditási Hitel MAX a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz-beszerzésekhez, 3 éves futamidőre, évi fix 3,5 százalék mellett.
  • Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozásához az agrárszektorban is. A hitel futamideje továbbra is maximum 10 év, az igényelhető hitelösszeg akár 400 millió forint. A konstrukció keretében finanszírozható hitelcélok köre kibővül, a hitel használható a klasszikus beruházási célok (mint pl. új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb tárgyi eszköz beszerzés) mellett hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra, ezenkívül agrárcélú beruházások megvalósítására is. A hitel kamata évi fix 1,5 százalék, illetve energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő hitelek esetén évi fix 0,5 százalék.
  • Széchenyi Mikrohitel MAX: a kormány döntése értelmében továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, illetve a hitelpiacon korlátozott hitelfelvételi lehetőséggel rendelkező, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások beruházási céljainak megvalósítására (pl. ingatlanvásárlás, egyéb tárgyi eszköz finanszírozására) évi fix 1 százalék kamat mellett. A hitel maximális futamideje 10 év, az elérhető hitelösszeg maximum 50 millió forint.
  • Széchenyi Lízingkonstrukció MAX pénzügyi lízingügyletek finanszírozására. A konstrukcióban a beruházási hitelek kiegészítéseként sor kerülhet mindenféle új vagy használt haszongépjárművek, gépek, berendezések és eszközök pénzügyi lízing keretében történő finanszírozására, akár 10 éves futamidővel. A lízing kamata évi fix 3,5 százalék.

KKV hitel, Széchényi kártya, tanácsadás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldhitel.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#KKV #Széchényi Kártya #KAVOSZ #zöldhitel #Szakértői támogatás
Forrás: Index, www.zoldhitel.hu

export

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

zöldenergia
elektromos autó

Tárgyalás a német döntéshozókkal

NGM: német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban A Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja németországi látogatásának keretében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen tárgyalt Robert Habeck a német

TOVÁBB OLVASOM »
építőipar
építőipar

Nőtt az építőipar termelése

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2%-kal nőtt, az előző hónaphoz képest 8,5%-kal csökkent az építőipar termelésének volumene. 2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

MNB:kockázatos a kriptoeszközök

MNB: fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök, kriptotőzsdék. A kriptopiaci szereplők által működtetett ökoszisztéma még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik Magyarországon. Ezért alapvető,

TOVÁBB OLVASOM »
zöld
zöld átállás

Zöldátállás zöld pénzügyi megoldásokkal

E21: zöldátállás csak zöld pénzügyi megoldásokkal lehetséges. Zöld tőkepiac, zöld pénzügyi termékek, zöldülő banki törekvések. A zöld pénzügyi megoldások témája köré szerveződött az Energia21 legutóbbi

TOVÁBB OLVASOM »
állampapír
állampapír

Lakossági állampapírok értékesítése

ÁKK: időarányosan az eredeti tervek szerint alakul a lakossági állampapírok értékesítése. Az eredeti tervek szerint alakul a lakossági állampapírok értékesítése időarányosan, a magyar háztartartások nem

TOVÁBB OLVASOM »