Részben a szankciók miatt emelkedtek az energiaárakat, egész iparágak kerültek veszélybe. A recesszió elkerülése, a családok és a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében 2022. október 1-jével elindította a Magyar Kormány a Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási programot, amelyben 2022-ben 100 milliárd, 2023-ban pedig 120 milliárd forintos keretösszeggel támogatják a vállalkozások működési költségnövekedését, illetve energiahatékonysági beruházásait.

Vissza nem térítendő közvetlen  támogatás kisvállalkozásoknak  igényelhető 2022. utolsó 3 hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekmény 50 százaléka erejéig. Emellett lehetőség van energiahatékonysági beruházás hitellel érintett részéhez az önerőt kiegészítő, legfeljebb 15 százalékos vissza nem térítendő támogatás igénybevételére is.

Mivel az energiaárak egyre nagyobb terhet jelentenek a vállalkozásoknak, a kormány korábban a program könnyítéséről döntött, így mára már azon vállalkozások is jelentkezhetnek támogatásért, amelyek energiaköltségei az árbevétel 2 százalékát érik el (a korábbi 3 százalékos feltétel helyett). Ez a lehetőség a korábbi 9 ezer helyett 16 ezerre növelte azon kkv-k számát, amelyek számára a program támogatásai elérhetők.

Érzékelve, hogy a szankciók nem csak a termelő vállalatok esetében hozzák szorult helyzetbe a kkv-kat, újabb döntéseket hozott a Kormányzat.

Újabb 3 hónappal meghosszabbítják a támogatási időszakot, így már 2023. első három hónapjára, azaz az új áramévben is igénybe lehet venni az energiaköltség növekményre vonatkozó támogatást.

Arról is döntöttek, hogy kiterjesztik a programot a turisztikai ágazatra. Ennek értelmében a magas energiaintenzitású szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokban érintett kkv-k is jogosulttá válnak a támogatásra. Ezzel további 20 ezer kkv előtt nyílik meg a lehetőség, hogy 2023. első három hónapjára vonatkozóan az energiaköltség növekményük 50 százalékát kompenzálja az állam, illetve támogassa energiahatékonysági beruházásaikat. Már több mint 36 ezer kkv előtt áll nyitva a lehetőség a jelentkezésre. Az érintett vállalkozások az energiatamogatas2022 portálon regisztrálhatnak.

#MagyarKormány #állam #kormányzat #energiaárak #reszi #energiaköltség #növekedés #támogatás #KKV #feldolgozóipar #turizmus #tanácsadó #consulting #beruházás #hitel #stratégia

Forrás: Meghosszabbítjuk az energiaintenzív cégek támogatási programját (kormany.hu) , Zöldhitel főoldal | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

Széchenyi kártya