HÍREK

Javuló növekedési kilátások, csökkenő kockázatok

Az OTP Bank ma megjelent  MTI közleménye szerint 2023-ra javuló növekedési kilátások, csökkenő kockázatok várhatóak

 

A korábbiakhoz képest kevésbé negatív kilátásokkal számolnak az idei évre az OTP Elemzési központ és az OTP Global Markets szakértői: jelentősen csökkent az extrém recesszió esélye, a növekedési kilátások pedig stagnálás körül stabilizálódtak – mondták szerdán, amikor háttérbeszélgetésen ismertették az OTP Bank legfrissebb befektetési stratégiáját.

Tardos Gergely, az OTP Elemzési központ vezetője szerint az év második fele tartogathat pozitív meglepetéseket. Mivel az európai növekedést övező bizonytalanság csökkent és az energiaárak meredeken estek, a durva recessziót előrevetítő kilátások Magyarország esetében is mérséklődtek. A szakértők mínusz 0,9 százalékról 0-ra módosították 2023-as növekedési előrejelzésüket. A magyarországi infláció 2023 végére 10 százalék közelébe eshet a januári csúcsot követően.

Kitért arra, hogy a jegybankok kamatemelési ciklusai is véget érhetnek idén, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed tavaly decemberben már lassított a kamatemelések ütemén, a kamatok azonban tartósan magasak maradhatnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hamarosan belekezdhet a kamatcsökkentési ciklusba, ezzel megvárja az inflációs csúcsot, március környékén már csökkenést várnak. A nyersanyagárak emelkedése megállt, a legtöbb ipari fém ára esett, ez nem okoz már inflációs nyomást – vélekedett.
A forint/euró árfolyamról elmondta: a 400 forintos szint közelében sikerült az euróárfolyamot stabilizálni, ami így is maradhat.

Sándor Dávid, az OTP Global Markets multi-asset elemzési osztályának vezetője rendhagyónak nevezte a 2022-es évet, ami befektetési szempontból is rég nem látott kihívásokkal teli év volt: a globális kötvénypiac több mint száz éve nem mutatott ennyire gyenge teljesítményt, a részvényeknél pedig 1988 óta csak a 2008-as pénzügyi válság járt érdemben nagyobb veszteségekkel. Pozitív hozamot egyedül a dollár, illetve a késői ciklusszakaszokban erős nyersanyag- és energiaszektor tudott termelni – mondta.

A hazai részvénypiacon és a régióban már beárazták a befektetők a kedvezőtlen kilátásokat, a profitvárakozások jelenleg inkább optimisták. A Mol, vagy a Magyar Telekom esetében jelentősek az osztalékhozamok, a Richternél pedig a Vraylar gyógyszer amerikai értékesítése hozhat pozitív hatást. A részvénypiacokon azonban továbbra is indokoltnak nevezte az óvatosságot.

Befektetési szempontból hosszabb távon biztatónak nevezte az arany kilátásait. 2023-ban az amerikai kamatemelési ciklus véget érhet, a hosszú hozamok emelkedése megállhat és a csökkenés is elindulhat, miközben a dollár erősödő trendje is megtört. Mindezek kedvezően hathatnak az arany árfolyamára – vélekedett.

#OTP #előrejelzés #növekedés #recesszió #Forint #infláció

Forrás: MTI, OTP Bank, Zöldhitel főoldal | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) Lakáshitel megoldások | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu)

javuló gazdaság

javuló növekedési kilátások

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

magyarok
munkaerőpiac

A magyarok munkahelyet váltanának

A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi  munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross Gábor hitelprogram

Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram

EXIM: töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete, alig két hónap alatt a magyar vállalkozások több mint 139 milliárd forint

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross-program

Elindult a Zöld Alapok Tőkeprogram

Elindult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. zöld átállást segítő Zöld Alapok Tőkeprogramja Kétszázmilliárd forintos kerettel elindult a Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram.

TOVÁBB OLVASOM »