HÍREK

Sberbank kártalanítás rendezése

Visszakapják a bankok a Sberbank betétesek kártalanítás eljárása folyamán fizetett összegeket

 

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) visszautalja a pénzintézeteknek a Sberbank Magyarország betéteseinek kártalanítás eljárása miatt kifizetett rendkívüli összegeket, közel 29,5 milliárd forintot március végéig. – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek eljuttatott keddi közleményében.

A magyarországi bankok tavaly májusig összesen 73,5 milliárd forintot fizettek be azért, hogy az OBA teljesíthesse kárkifizetési kötelezettségeit a Sberbank ügyfelei felé azok biztosított betétei után. Az OBA ugyanakkor a Sberbanktól kapott térülésből már 2022-ben 44 milliárd forintot visszajuttatott a hitelintézeteknek.

A friss döntés alapján így a hitelintézetek száz százalékban hozzájutnak a Sberbank-ügyben korábban vállalt rendkívüli anyagi tehervállalásukhoz.

Az OBA rekordidő alatt, 10 munkanapon belül teljesítette kifizetéseit az érintett lakossági és vállalati betéteseknek, összesen 141,6 milliárd forintot. Ez volt az első alkalom, hogy a betétbiztosítónak ilyen nagy létszámú ügyfélkör számára kellett teljesítenie a jogszabály által előírt kártalanítást.

Az MNB arra is kitért, hogy a bank végelszámolója a biztosított betéteken felül 79,9 milliárd forintot fizetett ki magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások számára március 10-ig. Ebben a körben még további 2,6 milliárd forint vár kifizetésre.

Az egyéb betétesek számára a végelszámoló 134,8 milliárd forintot teljesített, s még további 1,1 milliárd forint vár kifizetésre. Összességében így az ügyfelek – OBA-garancián felüli – betétköveteléseinek 98 százalékát fizette már meg a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) – összegezték.

A jogszabály szerint a betétbiztosító vagyonának fokozatosan növekednie kell a bankok által nyilvántartott biztosított, 100 ezer eurót meg nem haladó betétek állományához viszonyítva, s 2024 július 3-ig el kell érnie annak 0,8 százalékát. A mostani visszafizetés nem veszélyezteti e célszint elérését – hangsúlyozták a közleményben.

Ha visszakaptad a megtakarításod és ingatlanbefektetésben gondolkodsz, de hitelt is igényelnél mellé, akkor keresd a Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) szakértőit! +36-70-791-1313; +36-30-373-2000

#MNB #sberbank #kártalanítás #bank #betét #KKV #lakosság

Forrás: www.mti.hu; Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

kártalanítás

MTI 2023. március 14., kedd 9:41

MNB

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

magyarok
munkaerőpiac

A magyarok munkahelyet váltanának

A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi  munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross Gábor hitelprogram

Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram

EXIM: töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete, alig két hónap alatt a magyar vállalkozások több mint 139 milliárd forint

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross-program

Elindult a Zöld Alapok Tőkeprogram

Elindult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. zöld átállást segítő Zöld Alapok Tőkeprogramja Kétszázmilliárd forintos kerettel elindult a Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram.

TOVÁBB OLVASOM »