HÍREK

Kkv-ra szakosodott fintech érkezik

Az MNB megadta az engedélyét a kkv-ra szakosodott fintech szolgáltatónak

 

Az iBanFirst (fintech) kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank engedélyét – közölte az MNB szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményében.

Kiemelték: a cég ezentúl helyben nyújt támogatást magyar üzleti ügyfelei számára: több mint 30 devizanemben tranzakciókat, illetve devizakockázat-kezelést.

A fintechszolgáltató prognózisa szerint a magyar vállalatok nemzetközi tranzakcióinak értéke az év végére eléri az egymilliárd eurót. A helyi iroda célja, hogy az év végére 600 ügyféllel dolgozzon együtt.

Pierre-Antoine Dusoulier, az iBanFirst alapítója és vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy öt éve dolgoznak magyar vállalatokkal; ez az egyik legdinamikusabban fejlődő piacuk, “valódi sikertörténet a régióban”.

A vállalat elsősorban azonnali devizaátváltást és gyors átutalást kínál partnerei számára: a platformon indított tranzakciók közel 40 százaléka 2 órán belül teljesül.

A magyar ügyfelek 2022-ben több mint 30 ezer nemzetközi átutalást indítottak, összesen 69 országba.

A céget 2016-ban alapították, már tíz európai országban több mint 350 alkalmazottat foglalkoztat, havonta 1,5 milliárd eurónyi tranzakciót bonyolít le.

Az iBanFirst pénzügyi hátterét a francia központi bank (bpiFrance), európai kockázati tőkebefektetők (Elaia, Xavier Niel), illetve a Marlin Equity Partners amerikai befektetési alap biztosítja. Működését a Belga Nemzeti Bank szabályozza, ezen túl a budapesti fióktelep a magyar jegybank engedélyét is megszerezte.

KKV hitel vagy számla megoldást keresel? A Vállalkozói hitel, hitelprogram megoldások | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) szakértői komplex megoldást kínálnak minden vállalkozásnak.

#fintech #MNB #KKV #ibanfirst #bank

Forrás: www.mti.hu; Zöld Consulting | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

fintech

MTI 2023. március 22., szerda 10:48

MBH Bank

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

magyarok
munkaerőpiac

A magyarok munkahelyet váltanának

A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi  munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross Gábor hitelprogram

Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram

EXIM: töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete, alig két hónap alatt a magyar vállalkozások több mint 139 milliárd forint

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross-program

Elindult a Zöld Alapok Tőkeprogram

Elindult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. zöld átállást segítő Zöld Alapok Tőkeprogramja Kétszázmilliárd forintos kerettel elindult a Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram.

TOVÁBB OLVASOM »
fizetésemelés
munkaerőpiac

Fizetésemelés: tízből hat cég tervezi

Fizetésemelés: idén tízből hat cég tervezi Idén az év elején tízből hat cég tervezi fizetésemelés adását, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak.

TOVÁBB OLVASOM »