HÍREK

Emelkedő tőzsde index

Tőzsde: Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Érték tőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 818,92 ponton zárt pénteken, 2,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 46,88 milliárd forint volt az előző heti 61,24 milliárd forint után. A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában jelezte: a héten is a globális bankrendszerrel kapcsolatos hírek mozgatták leginkább a piacokat. Emellett a Fed szerdai kamatdöntése is hatással volt a befektetők hangulatára. A pénteki kereskedésben ismét lefordultak a nemzetközi tőzsdék, és a BUX sem tudta függetleníteni magát.

Az Equilor a hét eseményei közül kiemelte, hogy hétfőn léptek életbe az új BUX-index súlyok:

  • Az OTP súlya közel 37 százalékos,
  • a Molé 27,4 százalékos,
  • a Richteré 23,8 százalékos,
  • míg a Magyar Telekomé 4,8 százalékos.

Az indexbe került a Zwack Unicum és a Delta Technologies 0,26 és 0,18 százalékos súllyal. Míg az Akko Invest első figyelmeztetést kapott, mivel nem teljesítette az index kritériumait.

Az összefoglalóban felidézték, hogy hétfőn célárcsökkentés érkezett az OTP-re. Az Autonomous Research 10 482 forintról 10 086 forintra csökkentette az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, a részvényt továbbra is alulteljesítőre értékelték.

Az Equilor jelezte azt is, hogy saját részvényeket vásárolt az OTP a héten, ezeket a javadalmazási politikához fogják felhasználni. A pénzintézet több napon is a tőzsdei kereskedésben vett részvényeket, összesen 340 ezret, különböző árszinteken.

Azeri olaj érkezik a Slovnaft finomítóba. A Mol közleménye szerint hamarosan megérkezik egy 90 ezer tonnás szállítmány, amelyet az azerbajdzsáni ACG-mezőn termeltek ki. A Mol ezzel egy teljesen integrált értékláncot hozott létre, mivel a saját tulajdonú mezőn kitermelt olajat a saját finomítójában tudja feldolgozni.

Kitértek arra is, hogy a Richter 390 forintos osztalékot javasol, a közgyűlését április 25-én tartja a vállalat. A Mol közgyűlését április 27-én tartják.

A héten az OTP 3,73 százalékkal erősödött, a részvény 9844 forinton zárt pénteken, heti forgalma 34 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 2,32 százalékkal emelkedett, pénteken a papír 2474 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,53 milliárd forintot tett ki.

A Richter 2,26 százalékkal erősödött a héten, pénteken 7465 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,76 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 0,52 százalékkal csökkent a héten, a papír záróára 383 forint volt pénteken, heti forgalma 881 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3483,81 ponton zárt a héten, ami 37,77 ponttal, 1,10 százalékkal magasabb az előző hetinél.

#tőzsde #részvény #MOL #OTP #Richter #MagyarTelekom

Forrás: www.mti.hu; Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

tőzsde

MTI 2023. március 26., vasárnap 4:00

menedzser index

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

magyarok
munkaerőpiac

A magyarok munkahelyet váltanának

A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi  munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross Gábor hitelprogram

Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram

EXIM: töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete Töretlen a Baross Gábor Hitelprogram lendülete, alig két hónap alatt a magyar vállalkozások több mint 139 milliárd forint

TOVÁBB OLVASOM »
Baross
Baross-program

Elindult a Zöld Alapok Tőkeprogram

Elindult a Nemzeti Tőkeholding Zrt. zöld átállást segítő Zöld Alapok Tőkeprogramja Kétszázmilliárd forintos kerettel elindult a Baross Gábor Tőkeprogram második pillére, a Zöld Alapok Tőkeprogram.

TOVÁBB OLVASOM »
fizetésemelés
munkaerőpiac

Fizetésemelés: tízből hat cég tervezi

Fizetésemelés: idén tízből hat cég tervezi Idén az év elején tízből hat cég tervezi fizetésemelés adását, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak.

TOVÁBB OLVASOM »