HÍREK

IMF szerint nem lesz visszaesés

IMF: minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, januári előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 2,8 százalékkal nő a januárban várt 2,9 százalékkal szemben. A jövő évi GDP-növekedési adatot 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte a szervezet.

Tavaly 3,4 százalékkal nőtt a világgazdaság.

Az IMF szerint a világgazdaság ismét erősen bizonytalan szakaszban van. Nehezen megjósolható hatásai vannak az előző három év sokkjainak, így elsősorban a koronavírus-járványnak és Oroszország ukrajnai inváziójának.

A visszaesett kereslet élénkítése, az elhúzódó kínálati zavarok, a nyersanyagárak erőteljes növekedése egyebek között arra vezetett, hogy az infláció több évtizedes szintre emelkedett számos országban. Ami viszont agresszív szigorításra késztette a jegybankokat, hogy az inflációt visszaszorítsák az inflációs célszintre és hogy hűtsék az inflációs várakozásokat.

Azt megelőzően, hogy néhány bank összeomlása megrázta a pénzügyi szektort, az idei év elején már voltak jelek a világgazdaság stabilizálódására az Ukrajna elleni orosz invázió után, aminek következtében megugrott a nyersanyagok és energiatermékek ára. Ez jelentős irányváltásra és alkalmazkodásra kényszerített számos gazdaságot.

A januári, 1,2 százalékos becsléséhez képest 1,3 százalékra javította a fejlett országok idei évi növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, miközben a jövő évi adatot 1,4 százalékon tartotta. Az országcsoport hazai összterméke (GDP) 2,7 százalékkal nőtt tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 3,5 százalékos GDP-növekedés után idén 0,8 százalékos bővülést vár az IMF, 0,1 százalékponttal magasabbat a januári prognózisban jelzettnél, 2024-ben pedig 1,4 százalékost az év elején becsült 1,6 százalék helyett.

Az idei németországi növekedési prognózisát 0,2 százalékponttal, 0,1 százalék csökkenésre rontott az IMF, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal, 1,1 százalékra fogta vissza. A német GDP tavaly 1,8 százalékkal nőtt.

Az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban derűlátóbb az IMF januárhoz képest: az idei GDP-növekedési előrejelzését 0,2 százalékponttal, 1,6 százalékra, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal, 1,1 százalékra javította. Az amerikai GDP tavaly 2,1 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban 3,9 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 4,2 százalékost jövőre. Az idei prognózist 0,1 százalékponttal rontották, a jövő évit változatlan szinten tartották a jelentés összeállítói. Az országcsoport GDP-je 4 százalékkal bővült tavaly.

Az IMF nem módosította Kína idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését januárhoz képest. Az ideit 5,2 százalékon, a jövő évit 4,5 százalékon tartotta. Kína gazdasága tavaly 3 százalékkal nőtt.

India idei gazdasági növekedése kisebb lehet a januárban vártnál, de a bővülés így is meghaladja majd a kínait. Az idei indiai GDP-növekedési kilátást 0,2 százalékponttal, 5,9 százalékra, a jövő évit pedig 0,5 százalékponttal, 6,3 százalékra gyengítette az IMF. A tavalyi növekedés 6,8 százalék volt.

Oroszország GDP-je idén 0,7 százalékkal nőhet a januárban várt 0,3 százalék helyett. Jövőre pedig 1,3 százalék lehet a gazdasági növekedés a januárban becsült 2,1 százalék bővülés helyett. Az orosz GDP tavaly 2,1 százalékkal csökkent.

Magyarország az IMF januári előrejelzésében nem szerepelt. A kedden ismertetett becslés szerint a magyar GDP idén 0,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalékos emelkedést követően.

A jelentés összeállítói szerint Magyarországon az infláció a tavalyi 14,5 százalék után idén 17,7 százalék, jövőre 5,4 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalék után 4,1 százalék lesz idén és 3,8 százalék jövőre.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 5,1 százalékkal bővült. Az idén az IMF prognózisa szerint 2,4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal nő. Januári becsléséhez képest az idei forgalom alakulásával kapcsolatos adaton nem változtatott az IMF, a jövő évit 0,1 százalékponttal feljavította.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 96,36 dollár volt tavaly. Az idén 73,13 dollár, jövőre pedig 68,90 dollár lehet az IMF szerint.

Az IMF a fejlett országokban 4,7 százalékos inflációt vár az idén és 2,6 százalékost jövőre. Az idei inflációs előrejelzését 0,1 százalékponttal fölfelé módosították, a jövő évit nem változtatták a januári becsléshez képest. Az euróövezetben idén 5,3 százalékos, jövőre 2,9 százalékos, Japánban az idén 2,7 százalékos, jövőre 2,2 százalékos, az Egyesült Államokba pedig idén 4,5 százalékos, jövőre 2,3 százalékos inflációra számít az IMF.

A fejlődő országokban az idén 8,6 százalékos, jövőre pedig 6,5 százalékos inflációra számít az IMF, az idén 0,5 százalékponttal, jövőre 1,0 százalékponttal magasabbra a januárban jelzettnél.

Tavaly a fejlett országokban 7,3 százakkal, a fejlődő országokban 9,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

#IMF #GDP #Magyarország #EU #USA #Oroszország #Kína

Forrás: www.mti.hu; Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

IMF

MTI 2023. április 11., kedd 15:00

IMF

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

építőipar
építőipar

Nőtt az építőipar termelése

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2%-kal nőtt, az előző hónaphoz képest 8,5%-kal csökkent az építőipar termelésének volumene. 2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

MNB:kockázatos a kriptoeszközök

MNB: fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök, kriptotőzsdék. A kriptopiaci szereplők által működtetett ökoszisztéma még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik Magyarországon. Ezért alapvető,

TOVÁBB OLVASOM »
zöld
zöld átállás

Zöldátállás zöld pénzügyi megoldásokkal

E21: zöldátállás csak zöld pénzügyi megoldásokkal lehetséges. Zöld tőkepiac, zöld pénzügyi termékek, zöldülő banki törekvések. A zöld pénzügyi megoldások témája köré szerveződött az Energia21 legutóbbi

TOVÁBB OLVASOM »
állampapír
állampapír

Lakossági állampapírok értékesítése

ÁKK: időarányosan az eredeti tervek szerint alakul a lakossági állampapírok értékesítése. Az eredeti tervek szerint alakul a lakossági állampapírok értékesítése időarányosan, a magyar háztartartások nem

TOVÁBB OLVASOM »
zöld energia
elektromos autó

Havi rekord az elektromos autózásban

EM: újabb havi rekordokat hozott az elektromos autózásban a vállalati pályázat. Csúcsot döntött február után márciusban is a zöld rendszámmal forgalomba helyezett elektromos járművek száma

TOVÁBB OLVASOM »