HÍREK

Zuhant a gáz felhasználás

Energiaügyi Minisztérium: márciusban és az első negyedévben is negyedével csökkent a hazai gáz fogyasztás

Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb föld gáz felhasználás volt Magyarországon. – ismertette pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Márciusban folytatódott az áramfogyasztás tizenegy hónapja tartó csökkenése. Ennek mértéke ezúttal 7,9 százalékos volt.

A KSH összesítése szerint:

  • 2023 első negyedévében a március havi mutatóval közel azonos arányban mérséklődött a felhasznált földgáz és villamos energia mennyisége.

A tudatos fogyasztói magatartás, a kormányzati takarékossági intézkedések és az enyhe téli időjárás együttesen járultak hozzá a csökkenéshez. A hazai gáztárolók töltöttsége a fűtési szezon végén is még 43 százalékon állt.

  • 2023 márciusában a lakosság körében 26,8 százalékkal,
  • a gazdasági szereplők részéről pedig 25 százalékkal csökkent a gázfogyasztás.
  • az idei első negyedévben a felhasználás 23,3 százalékkal esett vissza.
  • a háromhavi adat a háztartások 21,8 százalékos
  • és a gazdaság 24,5 százalékos fogyasztáscsökkenéséből áll elő tavaly január-márciushoz viszonyítva.

Villamos energiából az első negyedévben 7,1 százalékkal kevesebbet használtak fel a magyar családok, vállalkozások és intézmények a múlt esztendő azonos időszakához képest.

Az MVM Csoport által szolgáltatott, április első napjaira rendelkezésre álló további adatok – kis mintán ugyan, de – még nagyobb arányú mérséklődést mutatnak mindkét energiahordozó esetében.

A kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel védi a magyar családokat a szankciós energiaválság hatásaitól. A takarékos felhasználás költségkímélő. Ezen túl érdemben hozzájárul az ellátásbiztonsági kockázatok enyhítéséhez is.

A kormány magán kezdte a spórolást: szeptembertől márciusig közel felére csökkentette egyes központi állami hivatalok földgázfogyasztását.

A minisztérium hangsúlyozta, a tudatos fogyasztói magatartásnak is köszönhetően a hazai tárolókban jelenleg mintegy 125 százalékkal több gáz van, mint az előző fűtési szezon végén. A tavaly beszerzett különleges készlet megtartásával a korábbinál másfélszer nagyobb, 1,9 milliárd köbméternyi védett állami gáztartalék segíti a megfelelő felkészülést a következő télre.

#gáz #földgáz #minisztérium #energia #rezsi

Forrás: www.mti.hu; Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

gáz

MTI 2023. április 14., péntek 8:44

Baross

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

zöldenergia
elektromos autó

Tárgyalás a német döntéshozókkal

NGM: német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban A Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja németországi látogatásának keretében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter személyesen tárgyalt Robert Habeck a német

TOVÁBB OLVASOM »
építőipar
építőipar

Nőtt az építőipar termelése

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,2%-kal nőtt, az előző hónaphoz képest 8,5%-kal csökkent az építőipar termelésének volumene. 2024 februárjában az építőipari termelés volumene a nyers

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB

MNB:kockázatos a kriptoeszközök

MNB: fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök, kriptotőzsdék. A kriptopiaci szereplők által működtetett ökoszisztéma még felügyelet, garanciális és kárviselési szabályok nélkül működik Magyarországon. Ezért alapvető,

TOVÁBB OLVASOM »