HÍREK

Elindul a Széchenyi Kártya Program MAX

Elindul a hazai kkv-szektor versenyképességének elősegítését és tartós növekedési feltételeinek megteremtését szolgáló államilag támogatott hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program MAX – közölte a programot koordináló Kavosz Zrt.

Közleményében a Kavosz hangsúlyozta, a kormány fontosnak tartja, hogy folyamatosan biztosítsa a Széchenyi Kártya Program keretében a kis- és középvállalkozásoknak a kedvező feltételrendszerű, támogatott finanszírozási forrásokat, és a kkv-szektor továbbra is a legalacsonyabb kamatok mellett juthasson forráshoz.

A konkrét hitelkérelmeket várhatóan e hét közepétől lehet benyújtani a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Kavosz Zrt. irodáiban.

A Széchenyi Kártya Program MAX hitelei továbbra is kamatozással, évi 0,5–3,5 százalék nettó kamatszinten, a program üzletszabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhetők el. A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX keretében bevezették a Széchenyi Energiakártyát, amelyet az energiaválság által érintett vállalkozások igényelhetnek egyéves futamidővel, és a normál folyószámlahitelrészhez képest még kedvezőbb, évi fix 1 százalék nettó kamattal.

A Széchenyi Likviditási Hitel MAX szabad felhasználású forgóeszközhitel a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszköz-beszerzések finanszírozására, a hitel hitelkiváltásra is felhasználható.

A Széchenyi Beruházási Hitel MAX szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas, az agrárszektorban is, a Széchenyi Lízing MAX hitelt a pénzügyi lízingügyletek finanszírozására lehet fordítani.

Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás, tanácsadás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlhitel.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#kavosz #széchenyi kártya #zöldhitel #Szakértői támogatás
Forrás: Index, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

Otthon Start Program
Otthon Start Program

Otthon Start Program változás

Tegnapi napon indult az Otthon Start Program hatalmas érdeklődés mellett. Újabb jogszabályváltozás jelent meg, ami megkönnyíti az igénylést sokak számára. Azon Otthon Start Program hitel

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program
Otthon Start Program

Elindult az Otthon Start Program

Elindult az Otthon Start Program a bankoknál. Duplájára nőhet a lakossági jelzáloghitel igénylések száma a becsléseink szerint az ősz folyamán. Már vannak ügyfelek, akik az

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program

Otthon Start Program részletek

Otthon Start Program lázában égnek az ingatlan vásárlásban gondolkodók. A megfelelek, nem felelek meg kérdés sok apróságon dől el. Jelenleg is vannak olyan kérdések, melyekre

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »