HÍREK

Revolut esetén is tud lépni a NAV

A Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információja a NAV-nak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) van információja a Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is. Ráadásul köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól – közölte a NAV kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint aki önként és felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az számíthat arra, hogy bankszámlájára inkasszó kerül. Az adózók nagy többségét ez nem fenyegeti, hiszen Magyarországon fölényben vannak a tisztességes, jogkövető állampolgárok. Mások viszont abban bíznak, hogy külföldön vezetett számláik mentesek a hatósági eljárás alól, ami egy tévhit – közölte a NAV.

Kiemelték, hogy a Magyarországon egyre népszerűbb, virtuális pénztárcát kínáló Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információja az adóhivatalnak. Sőt, előfordult már az is, hogy a NAV inkasszót kért egy magyar állampolgár jelentős köztartozása miatt annak Revolut bankszámlájára a litván adóhatóságnál. A magyar költségvetést megillető összeg szinte teljes egészében meg is térült.

Adóvégrehajtási szempontból ugyanis átjárhatók az országhatárok. Nemzetközi egyezmények és uniós direktíva keretében a magyar illetőségű adózók pénzügyi számláiról automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Amit az adóhatóság végrehajtási célokra is felhasználhat. Tavaly 87 joghatóságtól érkezett adat csaknem 870 ezer, külföldön vezetett számláról az adóhivatal tájékoztatása szerint.

Államok közötti behajtási együttműködéssel eddig csaknem 300 behajtás iránti megkeresés indult a kapott számlainformációk alapján. Amely több mint 63 millió forint költségvetési bevételt eredményezett. A Revolut is szolgáltat adatokat a litván adóhatóságon keresztül, így a behajtási jogsegély alól a Revolut számlákra elhelyezett jövedelem, vagyon sem kivétel – olvasható a NAV közleményében.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#revolut #nav #inkasszó #végrehajtás

revolut

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MTI 2023. augusztus 22., kedd 11:29

napenergia

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

Otthon Start Program
Otthon Start Program

Otthon Start Program változás

Tegnapi napon indult az Otthon Start Program hatalmas érdeklődés mellett. Újabb jogszabályváltozás jelent meg, ami megkönnyíti az igénylést sokak számára. Azon Otthon Start Program hitel

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program
Otthon Start Program

Elindult az Otthon Start Program

Elindult az Otthon Start Program a bankoknál. Duplájára nőhet a lakossági jelzáloghitel igénylések száma a becsléseink szerint az ősz folyamán. Már vannak ügyfelek, akik az

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program

Otthon Start Program részletek

Otthon Start Program lázában égnek az ingatlan vásárlásban gondolkodók. A megfelelek, nem felelek meg kérdés sok apróságon dől el. Jelenleg is vannak olyan kérdések, melyekre

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »