HÍREK

Lakásbiztosítás boom augusztusban

Netrisk: megugrott a lakásbiztosítás szerződéskötések száma augusztusban

 

Jelentősen, éves összevetésben 26 százalékkal nőtt az augusztus első felében megkötött lakásbiztosítás szerződéskötések száma. Egyebek mellett a felsőoktatási tanévet megelőző albérletszezon és a hónap eleji viharkárok miatt – közölte a Netrisk.hu az MTI-vel hétfőn, saját adatai alapján.

A biztosítási portál jelezte: az augusztus első két hetében megkötött lakásbiztosítások átlagdíja meghaladta a 36 ezer forintot. Ami 11 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.

A legnagyobb egyetemi városokat vizsgálva kiderült, hogy a budapesti ingatlanokra kötött lakásbiztosítások száma 25 százalékkal nőtt. Az egy évre vetített átlagdíj pedig 12 százalékkal 36 ezer forint fölé emelkedett. Győrben, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben és Pécsen a megkötött lakásbiztosítások száma 17 százalékkal emelkedett. Az átlagdíj pedig 12 százalékkal 31 ezer forint fölé nőtt.

Augusztusban a kizárólag ingóságokra kötött lakásbiztosításoknál az átlagdíj 9600 forintot tett ki. A kizárólag ingatlanra vonatkozó biztosításoknál pedig 28 500 forint volt az átlagos összeg – közölték.

A Netrisk szakemberei arra számítanak, hogy a megkötött biztosítások száma augusztus végéig tovább emelkedhet.

Készülsz az iskolakezdésre? Utazást tervezel? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#lakásbiztosítás #netrisk #albérlet #felsőoktatás #felvételi #egyetem #főiskola

lakásbiztosítás

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MTI 2023. augusztus 28., hétfő 9:51

lakásbiztosítás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

mesterséges intelligencia
mesterséges intelligencia

Fontos a mesterséges intelligencia

NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia. Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem  a mesterséges intelligencia alkalmazására nem képesek(MI). Azon médiavállalatok,

TOVÁBB OLVASOM »
családbarát
munkahely

Családbarát munkahelyek kialakítása

Hornung Ágnes: ismét lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására. Ismét pályázatot hirdetett családbarát munkahelyek kialakítására a családokért felelős államtitkárság. Közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs

TOVÁBB OLVASOM »
építőipar
építőipar

Az építőipar termelése csökkent

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,3, az előző hónaphoz képest 2,8%-kal csökkent az építőipar termelésének volumene. 2024 márciusában az építőipar termelésének volumene a nyers adatok

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
ingatlanpiac

Az ingatlanpiac erősödik

Az ingatlanpiac az év eddigi legerősebb hónapját zárta áprilisban. A magyarországi ingatlanpiac áprilisban az év eddigi legerősebb hónapját zárta. A becsült 11 200 adásvétel éves

TOVÁBB OLVASOM »