HÍREK

Fontos biztosítási határidők járnak le

Fontos biztosítási határidők járnak le az év végén

December 31. fontos biztosítási határnap: a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is. Erre hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb)

A piaci becslések szerint csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Már az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításáról is. Azonban a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést. Ezen felül a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint – figyelmeztetett a szövetség.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke hangsúlyozta: azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik időben intézkedtek az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2024. február 29-ig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

Nyugdíjbiztosítás

Az elmúlt hetekben 7-8 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében. Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kell befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, tavaly év végén 283 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.

A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke. 2023 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már 476 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván. Ezekre érvényesíthető adókedvezmény – közölte a FBAMSZ.

Keress bennünket és segítünk a megfelelő nyugdíjbiztosítás megtalálásában! A magyar biztosítók megoldásai alapján kiszámoljuk a legjobb ajánlatot. A nyugdíjbiztosítás mellett Casco, kötelező felelősség (kgfb), hajó, élet, vagyon, felelősség, egészség, lakás, mezőgazdasági, vállalkozói kötelező környezetvédelmi biztosításokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Telefon: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#biztosítási #határidő #biztosító #kgfb #nyugdíjbiztosítás

biztosítási

Forrás: www.mti.hu

biztoítás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »