HÍREK

A megújuló energia további teret nyerhet

Folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon

Jól startolt a Napenergia Plusz Program, folytatódhat a megújuló energia térnyerése Magyarországon. Az index.hu hírportálon szombaton közzétett interjújában mondta az energiaügyi miniszter.

Lantos Csaba közölte, hogy a 75 milliárd forint keretösszegű pályázatra már az első héten több mint 21 ezren jelentkeztek. A háztartások napelemes beruházásainak mintegy kétharmadát fedező, legfeljebb 5 millió forintos összeg 8-10 éves megtérülést biztosít. Jól alakult a napelemeket és akkumulátorokat telepítő vállalkozók jelentkezése is. Eddig már majdnem 700 cég kapott jóváhagyást a regisztrációra.

Saját termelésű energia: min. 36 Ft/KWh megtérülés

Aki saját termeléssel váltja ki a hálózatból érkező villamosenergiát, az minimum 36 forintot takarít meg kilowattóránként – indokolta a miniszter a napelemtelepítés ösztönzését. Míg a tárolási kapacitások kiépítését azért szorgalmazza, mert „az a legjobb energia, amit helyben használnak fel”. Elsősorban nem is az a fontos, hogy a saját energiatermelésből a hálózatra táplálásért mekkora összeg jár. Hanem az, hogy az áramot a megtermelés helyén fedezze a szükségletet.

Lantos Csaba elégedett a megújuló áramtermelők eddigi térnyerésével, hiszen már most több mint 250 ezer háztartási méretű erőmű működik Magyarországon. Csaknem negyedével több, mint amit korábban 2030-ra vártak. Az ipari és lakossági napelemes rendszerek összes kapacitása meghaladja az 5600 megawattot. Ez körülbelül az évtized végére várt szintnek megfelelő, a következő évtized elejére annak duplája, 12 gigawatt is meglehet.

A magyarországi hálózat 93 százalékán újra lehet naperőműveket telepíteni, csupán 11 áramkörön kell fenntartani a korábban elrendelt korlátozást. Az intézkedésre azért volt szükség, mert az áramhálózatot nem úgy tervezték, hogy sok kis napelem, hanem néhány nagy erőmű állítsa elő a szükséges összenergiát. Az idén újabb fokozatba kapcsoló hálózatkorszerűsítésnek köszönhetően hamarosan további területeken szűnhet meg a korlátozás – mondta Lantos Csaba.

Korszerűsítést terveztek? Lakásfelújítás előtt álltok? Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához!

#energia #megújuló #kapacitás #zöldenergia #termelés #tárolás #támogatás

napenergia

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

 

csok plusz

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »