HÍREK

Digitális állami ügyintézés

Hamarosan mobiltelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat  

Hamarosan egy mobiltelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni. A Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta.

Both András elmondta, hogy több mint tíz éve tart már a szisztematikus építkezés az állami informatika területén. Először a szélessávú internetkapcsolatot biztosították az otthonokban, mobiltelefonokon, később pedig az önkormányzatoknál és a kormányablakoknál is.

Ezt követte a központi infrastruktúra kiépítése, ami azt jelenti, hogy szervertermeket hoztak létre, valamint összekapcsolták a különböző nyilvántartásokat.
A vezérigazgató-helyettes szerint már csak az van hátra, hogy létrehozzanak olyan állami szolgáltatásokat, amelyeket akár egy okostelefon segítségével is igénybe lehet venni.

Ügyintézések mobiltelefon segítségével

„Tehát az alapok megvannak, s most következik az, amikor az igazolványaink, az ügyintézés a mobiltelefonba költözik”. Így fogalmazott Both András, hozzátéve, hogy a klasszikus ügyintézési lehetőségek továbbra is elérhetőek lesznek a kormányablakban.
Újdonságnak nevezte, hogy a program élesítése után személyazonosításra alkalmas lesz a mobiltelefon. Így egy rendőrségi igazoltatásnál ez kiválthatja a személyi igazolványt.

Hangsúlyozta, hogy az eddiginél biztonságosabb megoldásokat tesz lehetővé a digitális ügyintézés, amelynek része lehet például a többfaktoros azonosítás is.
Both András szerint a jövő ezen a téren az lesz, hogy kiterjesztik a személyazonosítási rendszert. Így azt már akár dohányboltban vagy múzeumban is lehet majd használni, és további állami szolgáltatásokat építenek be a programba.

A vezérigazgató-helyettes az M1 aktuális csatornán a Digitális Állampolgárság Programról elmondta azt is, hogy az állami mobil applikációt bárki letöltheti majd. A regisztráció után lehet személyazonosításra használni azt QR-kód segítségével, amit a hatósági személy (például egy rendőr) leolvas.

A rendőri igazoltatásnál már idén kiválthatja a műanyag kártyát az applikáció, dohányboltokban csak később lesz vele igazolható az életkor.
Az applikáció segítségével például erkölcsi bizonyítványt lehet majd igényelni, és egy gombnyomással letölteni azt – ismertette.

Közölte azt is, hogy a terveik szerint a felhasználóknak még idén hozzáférésük lesz a személyazonosítás és néhány egyéb ügyintézés mellett az elektronikus aláíráshoz. A jövőben szeretnék bevonni a piaci szereplőket is, a bankokat, a közmű- és a telekommunikációs cégeket. Portáljaikra az applikáció segítségével lehessen belépni.

„Azt szeretnénk elérni, hogy az állampolgárok ne jegyezzenek meg hétszáz féle jelszót és felhasználónevet, hanem mindenhova egy csatornán be tudjanak jutni, de ez igazán biztonságos legyen” – emelte ki Both András.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#állami #szolgáltatások #mobiltelefon #ügyintézés #digitálizáció

állami

Forrás: MTI, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

állami

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »