HÍREK

Fizetésemelés: tízből hat cég tervezi

Fizetésemelés: idén tízből hat cég tervezi

Idén az év elején tízből hat cég tervezi fizetésemelés adását, erre leginkább a fizikai munkaerőt foglalkoztató nagyvállalatok dolgozói számíthatnak. Közölte a Profession.hu legfrissebb kutatása alapján kedden az MTI-vel.

Az idei felmérésben részt vevő több mint 500 cég válasza alapján megállapították, hogy az előző évhez képest az idén kevesebb munkaadó tervez emelni a fizetéseken. A fizetésemelés év eleji tervezését tekintve viszont változatlan a helyzet: most is tízből hat cég jelezte ezt. Tavaly azonban végül az év végéig tízből nyolcnál valósult meg bérfejlesztés.

A közlemény szerint a bérfejlesztést tervező cégeknél idén tízből hét esetben a teljes szervezetet érintő, általános béremeléssel számolnak. Az ebbe a csoportba tartozó vállalatok 43 százaléka kisebb mértékű béremelést tervez idén, mint 2023-ban. Tavaly megvalósult emelések átlagos mértéke – a tervezett 12,2 százalékhoz képest – 12,5 százalékos volt.

Ugyanakkor a munkavállalók elvárásai magasabbak lettek. 2023-ban a munkavállalók 55 százaléka, míg idén már 74 százaléka gondolja úgy, hogy az év során emelnek majd a fizetésén vagy részesül valamilyen juttatásban, fizetéskiegészítésben.

Béremelés célja a munkaerő megtartása

A közlemény idézte Dencső Blankát, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértőjét. Aki elmondta, a munkaadók háromnegyedénél a béremelés egyik fő célja a munkavállalók megtartása. Harmaduk a szakemberek megszerzésében akar előnyösebb pozícióhoz jutni ezzel, tehát továbbra is ez a két szempont mozgatja a fizetésemeléseket a vállalati oldalon.

A Profession.hu a kutatás során a magyar lakosságból 1500 embert kérdeztek meg, akik közül 1110 munkavállaló volt.

Számoljunk és nézzük meg tudunk-e az Ön számára kedvezőbb lakásbiztosítást kötni a márciusi lakásbiztosítási kampányban! A biztosítók ajánlatát egyben, összehasonlítva láthatja nálunk.Hívjon bennünket és segítünk kedvező megoldást találni: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!
Személyes és távoli, online kötés is megoldható! Vagy klikkeljen és számolja ki a következő linken – összehasonlító oldalunkon a legkedvezőbb megoldásokért:

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#fizetésemelés #munkavállalók #felmérés #munkaerő #vállalat

fizetésemelés

Forrás: www.mti.huHitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MNB

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »