HÍREK

Munkához juthatnak a tartós álláskeresők

Czomba Sándor: munkához juthatnak a tartós álláskeresők


A tartós álláskeresők elhelyezkedését segíti az 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló program, amelyre hétfőtől lehet jelentkezni .Mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Czomba Sándor felhívta a figyelmet: az átlagosnál komplexebb segítségre van szükségük a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévő álláskeresőknek. Egyebek mellett az alacsony képzettségűeknek, a 24 év alattiaknak vagy az 50 év felettieknek, akik egy vagy két éve regisztrált álláskeresők.

Segítség a programban részvevők számára

Az új pilot program első három hónapja a munka kipróbálása, amelynek során a résztvevők komplex segítséget kapnak a beilleszkedéshez. Ebben az időszakban a munkavállaló foglalkoztatásához havi 200 ezer forintig bértámogatás is igénybe vehető. Ezen túl a munkavállaló havi 53 ezer forint munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet. Ha a munkáltató legalább öt hátrányos helyzetű álláskeresőt foglalkoztat, akkor a program keretében az őket segítő mentor bérköltségét is támogatják, 375 ezer forintig.

Az álláskereső alkalmassága, illetve további foglalkoztatása esetén a munkaadó újabb 6 hónapig megkaphatja a bértámogatást. A munkában maradást ösztönző juttatás pedig 67 ezer forintra nő. Emellett a mentorok munkájának támogatásához is nyújtható minden munkavállaló után havi 100 ezer forint – közölte Czomba Sándor. Az 1,7 milliárd forint 500-600 ember bevonását teszi lehetővé. A program működésének értékelése után, annak sikeressége esetén szélesítik majd a lehetőséget.

Az NGM államtitkára hangsúlyozta: amíg van potenciális magyar munkavállaló, addig magyarokkal töltik be az üres álláshelyeket. Ha egy hazai munkaadó harmadik országbeli munkavállalót szeretne foglalkoztatni, akkor először megkeresik a regiszterben lévő magyarokat és nekik ajánlják fel a munka lehetőségét.

Sokan önhibájukon kívül kerültek olyan élethelyzetbe, hogy nem tudtak munkát vállalni. Ez a program kifejezetten arról szól, hogy ezeket az embereket segítsék munkába- emelte ki Czomba Sándor.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#álláskeresők #foglakoztatás #munkaerőpiac #támogatás #program

álláskeresők

Forrás: www.mti.hu ,Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

családbarát

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »