HÍREK

A csok pluszt 3000 család igényelte

Hornung Ágnes: több mint 3000 család igényelt már csok pluszt.

Meghaladta a háromezret a csok plusz igénylések száma – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára.Hornung Ágnes kifejtette, a befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényelnek. Hozzátette, az igénylők kétharmada gyermektelen, ők a támogatásnak is köszönhetően vállalnak gyermeket.

Az államtitkár elmondta, a csok pluszt az igénylő családok háromnegyede első közös otthonának megszerzésére költi. „A csok plusz igénylések felfutása dinamikusabb, mint az eredeti csok bevezetésekor volt tapasztalható” – mondta. Úgy fogalmazott, a legfrissebb, márciusi adatok is azt igazolják, hogy felülmúlja a várakozásokat a támogatás iránt mutatott érdeklődés.

Az interjúban arról is beszélt, hogy a csok plusz a kormányzat minden kívánt gyermek megszületését támogató családpolitikai alapelvét segíti. Továbbá komoly gazdaságélénkítő hatása van, a lakáshitel-igénylések harmada köthető hozzá. Kifejtette, a mostani államilag támogatott hitelek kiszámíthatók, biztonságosak és olcsók.

„Már rég véget vetettünk a baloldal devizahitel-korszakának. Amikor elvettek minden otthonteremtési támogatást a családoktól, és a kockázatos devizahitelekkel csaknem egymillió családot tettek tönkre” – mondta Hornung Ágnes.

A csok plusz egyik feltételeként szabott házasságkötésekről azt nyilatkozta, hogy míg 2010-ben harminchatezren, addig tavaly már ötvenezren mondták ki a boldogító igent. Hozzátette, 2010 és 2023 között a válások száma harminc százalékkal csökkent.

Keress bennünket és segítünk a megfelelő lakásbiztosítás megtalálásában! A magyar biztosítók megoldásai alapján kiszámoljuk a legjobb ajánlatot. A lakásbiztosítás mellett Casco, kötelező felelősség (kgfb), hajó, élet, vagyon, felelősség, egészség, nyugdíj, lakás, mezőgazdasági, vállalkozói kötelező környezetvédelmi biztosításokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére. Telefon: 30 326 4703, 30 648 9525, 30 342 6308, 30 373 2000. Hívj bennünket és segítünk!

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 
#Csok_plusz #lakóingatlan #Falusi_csok #ingatlanpiac #támogatás

 

csok

 

Forrás: www.mti.huHitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

csok

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »