HÍREK

Munkásszállás létesítő program

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása.


Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor kiemelte, hogy a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.

Hangsúlyozta, hogy már a pályázati kiírásban is megjelenítik, hogy legalább ötven százalékban magyar embert kell a munkásszálláson elszállásolni. Csak abban az esetben lehet más nemzetiségűeket, ha nincs magyar jelentkező.

A pályázóknak tíz év fenntartási kötelezettségük van. Az első két évben a feltöltésre türelmi időt kapnak, mert „feltölteni a létszámot nem olyan egyszerű” – mondta.

Hozzátette, hogy ugyanakkor már a pályázat benyújtásakor a jelentkezőnek be kell mutatnia olyan szerződéseket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy rövid időn belül magyar munkaerővel fel tudja tölteni a szálláshelyet.Példaként említette, hogy szerződést kell kötni a térségben működő vállalkozásokkal. Amiben vállalják, hogy bizonyos időn belül a megfelelő létszámot biztosítani fogják. „Ha ilyet nem tud a pályázat mellé csatolni, akkor azt nem fogjuk támogatni” – mondta.

A jelenlegi munkásszállás-támogatási program a hetedik ilyen program

Czomba Sándor arról is beszélt, hogy 2017 óta a jelenlegi munkásszállás-támogatási program a hetedik ilyen program. 20 milliárd forint keretösszeg mellett mintegy 25-30 új munkásszállás kialakítására van lehetőség, ami 200-300 új férőhelyet jelent.

Míg korábban önkormányzatok is pályázhattak, addig ezúttal csak a versenyszféra szereplői. Ennek oka, hogy előzőleg számos olyan helyre is épült munkásszálló, ahol nehéz volt feltölteni a létszámot. „Ez azt jelenti, hogy nem jól céloztunk”, így ezeket a problémákat ki kell küszöbölni – mondta.Hangsúlyozta, hogy a szállásoknak környezetbarát módon, a kor követelményeinek megfelelően kell épülniük, mert „nem tömegszállásokra van szükség”.

Nyolcvan százalékban kétágyas szobákat kell kialakítani. Csak húsz százalékban lehet négyágyas szobákat, viszont ehhez megfelelő mosdó, szárító és mosási lehetőséget kell biztosítani – sorolta. Az államtitkár elmondta azt is, hogy Budapest kivételével mindenhonnan be lehet nyújtani a pályázatokat.

Czomba Sándor beszélt arról is, hogy elindult a tartósan álláskeresők támogatási programja. amely a hátrányos helyzetben lévők munkavállalását segíti elő. Emellett már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra is, amely a pályakezdők munkavállalását segíti.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#munkásszállás #támogatás #pályázat #munkaerő

munkásszállás

Forrás: www.mti.hu ,Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

munkásszállás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »