HÍREK

Száj- és körömfájás utáni kártalanítás

A kormány kiemelt célja a ragadós száj- és körömfájás vírus mielőbbi megállítása. Illetve az érintett gazdálkodók kártalanítása. A mentesítést követően, a veszély elmúltával fontos ösztönözni a felszámolni kényszerült állatállomány pótlását. Ezzel segítve az állattartókat tevékenységük folytatásában. – közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön este az MTI-vel.

Az AM közleményében azt írta, nemzetstratégiai ágazat az állattenyésztés. Amelynek támogatása mellett a kormány a ragadós száj- és körömfájás okozta rendkívüli helyzetben is elkötelezett.

Kiemelt prioritás az érintettek ösztönzése tevékenységük gyors helyreállítására. Valamint a segítségnyújtás a fertőzés megelőzésére. A kormány teljes erejével az újratelepítést preferálja és támogatja annak érdekében, hogy a gazdálkodók állattartó tevékenységüket a fertőzést megelőző színvonalon tudják folytatni.

„Az érintett gazdálkodásokban természetesen a veszély (száj- és körömfájás vírus) elmúltával, a megfelelő mentesítési védekezési protokoll végrehajtása mellett a kormány támogatja az állatállományok újratelepítését, valamint az állattartó telepek járványügyi fejlesztését”

– fogalmaznak a közleményben, hozzátéve, hogy a cél az, hogy minél hamarabb újrainduljon a gazdálkodás a ragadós száj- és körömfájással érintett szarvasmarha telepeken. A kormány vonatkozó rendelete a kihirdetését követő napon lép hatályba, ezzel biztosítva a gyors intézkedéseket.

Mindezek mellett a fertőzött állattartó telepek dolgozóinak fizetését a kormány átvállalja az állami bérgarancia terhére. Továbbá hitelmoratóriummal is segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás sújtotta gazdálkodókat.

Ennek értelmében minden érintett állattartó esetében egy évre felfüggesztik hitele tőke- és kamattörlesztését. Ez azért fontos, mert minden érintett telepen beruházás, fejlesztés zajlott, és ezekhez hitelt vettek igénybe.

A hitelmoratórium is azt a célt szolgálja, hogy minden telep újra tudjon indulni, ami a magyar nemzetgazdaság számára nagyon fontos – közölte az AM.

A vállalkozás pénzügyi helyzetének kezelésében, működésfinanszírozásban, beruházási kérdésekben, ESG beszállítói kérdőív elkészítésében keresd szakértőinket! kapcsolat@zoldhitel.hu +36306489525; +36209714686; +36303426308

Forrás: Nemzeti Hírügynökség – AM: kártalanítással ösztönözi a kormány az állattenyésztés újraindítását a veszély elmúltával

Főoldal | Zöldhitel Csoport

#száj_és_körömfájás #agrár #támogatás #agrárminisztérium

száj- és körömfájás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

mesterséges intelligencia
mesterséges intelligencia

Fontos a mesterséges intelligencia

NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia. Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem  a mesterséges intelligencia alkalmazására nem képesek(MI). Azon médiavállalatok,

TOVÁBB OLVASOM »
családbarát
munkahely

Családbarát munkahelyek kialakítása

Hornung Ágnes: ismét lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására. Ismét pályázatot hirdetett családbarát munkahelyek kialakítására a családokért felelős államtitkárság. Közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs

TOVÁBB OLVASOM »
építőipar
építőipar

Az építőipar termelése csökkent

Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,3, az előző hónaphoz képest 2,8%-kal csökkent az építőipar termelésének volumene. 2024 márciusában az építőipar termelésének volumene a nyers adatok

TOVÁBB OLVASOM »
ingatlanpiac
ingatlanpiac

Az ingatlanpiac erősödik

Az ingatlanpiac az év eddigi legerősebb hónapját zárta áprilisban. A magyarországi ingatlanpiac áprilisban az év eddigi legerősebb hónapját zárta. A becsült 11 200 adásvétel éves

TOVÁBB OLVASOM »