HÍREK

Agrártámogatás szinten tartása a cél

Agrártámogatás szinten tartása a cél, a munka, a tudás, a nyitottság az eredményesség záloga az agráriumban

 

A tudásalapú, professzionális agráriumé a jövő, a sikerhez az új technológiák alkalmazására, nyitottságra és tudásra van szükség.

Fogalmazott az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár Gyöngyösön, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campusán tartott gazdakonferencián.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy 2023 eleje az újonnan induló agrártámogatási ciklusra való felkészülés időszaka. A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika ugyanis számos újdonságot, megváltozott feltételeket, új támogatási formákat tartalmaz.

Elmondása szerint a mezőgazdaságot sújtó aszály, az alapanyag-drágulás, az értékesítési nehézségek felértékelték a támogatások jelentőségét.

Ezért is fontos, hogy a magyar gazdálkodók jövedelembiztonságát szolgáló közvetlen támogatások nagyságrendje – a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás által lehetővé tett forrásátcsoportosításnak köszönhetően – annak ellenére sem csökkent, hogy a KAP forráskerete uniós szinten 10 százalékkal kevesebb a korábbinál.

A megemelt nemzeti költségvetési forrás a másik oldalon már az előző években lehetővé tette, hogy eddig több mint 10 800 gazdaság, élelmiszeripari vállalkozás és önkormányzat fejlesztéseihez mintegy 1325 milliárd forint értékű támogatást kaphasson.

Kiemelkedik ebből a gazdálkodók precíziós gazdálkodásra történő átállását segítő pályázat. Ezen kiírás az inputanyag-felhasználást és a termelést optimalizáló, helyspecifikus művelést lehető tevő, digitális technológiával felszerelt erőgépek, munkagépek, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások megvásárlásában nyújtott segítséget.

A létfontosságú a gazdák változó feltételekre való felkészítése az áprilisban kezdődő egységes kérelem beadási időszakára.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakembereivel együtt – a falugazdászok és szaktanácsadók felkészítése mellet – az ország legkülönbözőbb pontjain gazdafórumokon adnak tájékoztatást. De információs anyagok, videók és honlap is segíti majd a KAP Stratégiai Tervben és az új támogatási feltételekben való eligazodást.

Az új KAP nemcsak szigorúbb zöld feltételeket jelent, hanem lehetőségeket is ad, amelyekkel élhetnek a gazdálkodók. Mondta Feldman Zsolt.

A források új struktúrában kerülnek a gazdálkodókhoz. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a kis- és közepes gazdaságok számára nyújtható forrás az újraelosztó támogatás, amely a mezőgazdasági termelők számára 150 hektárig biztosít többletforrást.

Továbbá az eddig ismert alap- és zöldítési támogatások egybeolvadnak. Erre ráépül az agrár-ökológiai program, amelyben a részvételről a saját gazdaságának adottságai, termelési gyakorlata és jövőképe alapján dönthet a gazdálkodó. Ez utóbbi az eddiginél hangsúlyosabb környezet- és klímavédelmi követelményeket fogalmaz meg támogatásért cserébe. Ezzel is ösztönözve a talaj védelmét, vízmegtartó képességét javító mezőgazdasági gyakorlatokat. Tájékoztatta a hallgatóságot Feldman Zsolt az AM közleménye szerint.

#agrártámogatás #agrárium #mezőgazdaság #költségvetés

Forrás: www.mti.hu; Projektmenedzsment – tanácsadás | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

agrártámogatás

MTI 2023. február 17., péntek 13:19

Budapest, 2023. február 17., péntek (MTI)

munkásszállás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
NAV adóbevallás
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »
autópálya matrica
autópálya matrica

Autópálya matrica dömping

A tavaly áprilisi bevezetésétől idén március végéig több mint 2 millió napi autópálya-matricát vásároltak a Magyarországon közlekedők. A matricák mintegy 70 százalékát külföldi járművekre vették.

TOVÁBB OLVASOM »