HÍREK

Mesterséges intelligencia a KKV-knál?

Használnák a mesterséges intelligencia megoldásokat a kisvállalkozások egy kutatás szerint

 

A mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szívesen kipróbálná, ezen belül egyharmaduk fizetne is egy hasznos mesterséges intelligencia megoldásért – derült ki a Magyar Telekom legújabb, mikro- és kisvállalkozásokat célzó kutatásából.

Az MTI-hez kedden elküldött összefoglaló szerint a válaszadóknak csak két százaléka nem hallott még a mesterséges intelligencia ról, 56 százalékuk saját megítélése szerint nagyjából tudja, mit jelent a fogalom, 35 százalékuk pedig azt gondolja, hogy pontosan tisztában van vele.
Az eredményekből ugyanakkor az is kiderült, hogy sok kisvállalkozó mesterséges intelligenciának gondol minden olyan digitális megoldást, amely valamilyen módon emberi beavatkozás nélkül, automatikusan működik, míg más esetben nem feltétlenül ismeri fel, hogy egy adott megoldás mesterséges intelligenciát használ.
A felsőfokú végzettségű, illetve az 50 év alatti cégvezetők körében magasabb az egyes mesterséges intelligencia megoldások ismertsége.
A konkrét alkalmazások ismertségében 23 százalékkal a ChatGPT vezeti a mezőnyt. Viszonylag sokan, 21 százaléknyian vannak ugyanakkor azok, akik semmilyen konkrét alkalmazást nem tudtak megnevezni a területen.
A mesterséges intelligenciával kapcsolatban megjelennek félelmek is. A válaszadók 69 százaléka attól tart, hogy a mesterséges intelligencia miatt a kisvállalkozók elveszíthetik munkájukat. A legnagyobb veszélynek ugyanakkor a technológiától való túlzott függést (76 százalék), valamint az emberi felügyelet hiányát (74 százalék) nevezték meg.
A kisvállalkozók elsősorban a közvetlen költségmegtakarítással vagy bevételnöveléssel járó megoldások területén alkalmaznának mesterséges intelligenciát, míg a közvetlen ügyfélkapcsolatokban kevésbé. A válaszadók túlnyomó többsége szerint az ismétlődő, unalmas feladatok jól automatizálhatók a segítségével.
Összességében a megkérdezettek 53 százaléka látja úgy, hogy a mesterséges intelligencia alapú alkalmazások használata inkább pozitív hatással lenne a vállalkozására.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#mesterséges_intelligencia #MI #chatgpt #AI #MKV #KKV

mesterséges intelligencia

Forrás: www.mti.hu

MTI 2023. október 17., kedd 15:28

Czomba Sándor

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

KKV Technológia
MOL

Újabb külföldi MOL siker

Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol csoport vegyesvállalati partnereivel – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a SOCAR és

TOVÁBB OLVASOM »
termék
termék külkereskedelem

Termék-külkereskedelmi többlet

Márciusban 1,6 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, februárhoz képest az export és az import kiigazított volumene egyaránt 2,0%-kal csökkent. 2024. márciusban a  termék kivitel

TOVÁBB OLVASOM »
turizmus
turizmus

MTÜ: forgalmas volt a Pünkösd

MTÜ: az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi. Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi

TOVÁBB OLVASOM »
bankrendszer
MNB

MNB: stabil a magyar bankrendszer

MNB: továbbra is stabil a magyar bankrendszer. A magyar bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős, ugyanakkor a tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség után a profitja 2024-ben csökkenni

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!