HÍREK

4% felett lehet a gazdasági növekedés

NGM-közgazdász: 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén

Kiegyensúlyozott, 4 százalék feletti gazdasági növekedés lehet az idén. Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza mondta kedden az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: a beruházások és a fogyasztás növekedése egyaránt hozzájárulnak majd a növekedéshez. A nettó export az új kapacitások üzembe állásán keresztül húzza majd a gazdasági növekedést.

Kifejtette, hogy már látható volt a tavaly novemberi adatokon, hogy a vállalati hitelezés és a lakáshitelezés is élénkülésnek indult. Ez várhatóan idén fokozódik – mondta.

Kitért arra, hogy jelenleg a turizmus jól teljesít, töretlenül fejlődik. Bár az ágazat több év alatt áll helyre a járvány után, véleménye szerint kitörési pont lehet. Mellette még a biotechnológia, az élelmiszeripar, vagy az infokommunikáció és az űripar ugyancsak kitörési pontot jelentenek a magyar gazdaságnak.

Kockázatot egyebek mellett az energiaárak jelenthetnek a gazdasági működésre – jelezte a közszolgálati tévécsatornán.

2024. január 1-jétől új elnevezéssel, Nemzetgazdasági Minisztériumként folytatja tevékenységét a GFM. Az átalakulás célja, hogy a minisztérium a miniszterelnöki elvárásoknak megfelelően hatékonyan, új és innovatív szemlélettel támogassa a kormány 2024-re vonatkozó legfontosabb gazdaságpolitikai célját, a gazdasági növekedés helyreállítását.

Ennek az innovatív munkának az elvégzéséért az NGM szervezeti rendszerében egy új kormányzati makrogazdasági elemzőrendszer is kiépül. Alapvető feladatai közé tartozik:

  • a kormány nemzetgazdasági döntéseinek megalapozása hatástanulmányok készítésével
  • makrogazdasági elemzések és előrejelzések készítése
  • releváns, nemzetközi gazdaságpolitikai folyamatok, események nyomon követése.

Az új, kormányzati makrogazdasági jelzőrendszer kiépítésének feladatára makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkárként Suppan Gergelyt került kinevezésre. Suppan Gergelynek csaknem két évtizedes makrogazdasági és banki tapasztalata van. Pontos előrejelzéseinek és szakértelmének köszönhetően az elmúlt években több hazai és nemzetközi díjat nyert el.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#gazdasági #növekedés #infláció #versenyképesség #beruházás

gazdasági

Forrás: MTI, Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

vállalkozás

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

munkásszállás
munkaerőpiac

Munkásszállás létesítő program

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása. Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

TOVÁBB OLVASOM »
intelligencia
mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia fontos

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz. Ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi. A

TOVÁBB OLVASOM »
turisztika
turisztikai cégek

Javultak a turisztikai cégek várakozásai

VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban. Javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos

TOVÁBB OLVASOM »
élelmiszerár
élelmiszerár

Nőttek a globális élelmiszerárak

FAO: második hónapja nőttek a globális élelmiszerárak áprilisban havi szinten. Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben. Azúttal elsősorban

TOVÁBB OLVASOM »
vállalkozás
vállalkozás

Nehézségekkel küzdő vállalkozások

Hatékonyabb lett a nehézségekkel küzdő vállalkozások restrukturálása. Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási

TOVÁBB OLVASOM »