HÍREK

Csökkent az ipari teljesítmény

NGM: a külpiacok gyengélkedése miatt csökkent az ipari teljesítmény decemberben   

A háború és a szankciók negatív hatásai jelentős károkat okoztak a gazdaságban. A gyenge európai konjunktúrával együtt járó gyenge kereslet pedig az exporton keresztül negatívan befolyásolta a hazai ipar teljesítményét is. Állapította meg az előzetes ipari adatokhoz fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

 Ennek hatására decemberben éves alapon 8,7 százalékkal csökkent az ipari teljesítmény. Míg az év egészét tekintve 5,5 százalékkal mérséklődött az ipari termelés volumene. A teljesítményt negatívan befolyásolta egyes vállalatok év végi leállása, különösen a járműgyártás területén – jegyezte meg az NGM.

Közleményében a minisztérium megerősítette: 2024-ben a kormány célja, hogy helyreállítsa a növekedést, és újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben emelkedjen a GDP. Ennek érdekében az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom erősítésével helyre kell állítani és növelni kell a fogyasztást. Tovább kell emelni a munkaerőpiaci aktivitást, és 25 százalékos szint felett kell tartani a beruházásokat.

A kormány abban segíti a vállalkozókat, hogy a növekedésnek ne legyen akadálya. Megfelelő mennyiségű és árú energia álljon rendelkezésre, a képzett és elegendő munkaerő, valamint a beruházásokhoz szükséges finanszírozási lehetőségek is biztosítva legyenek. Ezt fogja tükrözni a véglegesítés előtt álló és a vállalkozások megkérdezésén alapuló iparstratégia is – ígérte az NGM.

Kormányzati támogatott programok

Az ipari teljesítményt rövid és középtávon érdemben növelhetik a közeljövőben üzembe helyezendő exportkapacitások, azaz az új termelő, gyártási kapacitások. Az ipar teljesítményét és beruházásait olyan kormányzati támogatott programok is segítik,

  •   1200 milliárd forintos keretösszegűre emelt Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram,
  •  Széchenyi Kártya Program,
  • ahatszorosára bővített Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program,
  •  kereskedelmi bankok 2024. február 1-jént elindult önkéntes akciója is, amely 0 százalékra csökkenti a BUBOR feletti kamatfelárat, ezáltal jelentősen csökkentve a hitelkamatokat és ösztönözve a beruházásokat.

A dinamikus fejlődés támogatása és a vállalkozások fejlesztése érdekében a kormány  a második negyedévtől kezdődően 450 milliárd forintot biztosít fokozatosan. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz programon keresztül.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#ipari #teljesítmény #NGM #export #vállakozások

ipari

Forrás: www.mti.hu

intelligencia

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

munkásszállás
munkaerőpiac

Munkásszállás létesítő program

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása. Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

TOVÁBB OLVASOM »
intelligencia
mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia fontos

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz. Ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi. A

TOVÁBB OLVASOM »
turisztika
turisztikai cégek

Javultak a turisztikai cégek várakozásai

VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban. Javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos

TOVÁBB OLVASOM »
élelmiszerár
élelmiszerár

Nőttek a globális élelmiszerárak

FAO: második hónapja nőttek a globális élelmiszerárak áprilisban havi szinten. Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben. Azúttal elsősorban

TOVÁBB OLVASOM »