HÍREK

Megjelent az MNB legfrissebb lakáspiaci elemzése

Részletes elemzést tett közzé még a májusi lakáspiaci jelentésében az MNB, melyben azt vizsgálták, hogy az alapkamat emelkedésének milyen hatása is lesz a lakáspiacra. Mint kiderül, az emelkedő kamatkörnyezet középtávon (a következő 2-3 évben) jelentősen felbolygatja majd a piacot: a számítások szerint jelentősen visszaesik a forgalom, előnybe kerülnek a saját lakást vásárlók, valamint a lakásárak emelkedése is lassulni fog.

A jegybank elemzése alapján a magasabb kamatpálya mentén körülbelül 4-5%-kal kevesebb tranzakció valósul meg évente, elsősorban a befektetési célú kereslet csökkenésének köszönhetően, miközben a lakásárak éves növekedése 3 százalékponttal kisebb – de árcsökkenésre még így sem lehet ezek szerint számítani.

A kihelyezett lakáshitelek volumene 130 milliárd Ft-tal kevesebb éves átlagban. A magasabb hitelkamatok nehezítik, míg a jövedelmekhez képest alacsonyabb lakásárak segítik a háztartások lakáshoz jutását, összességében – elsősorban vidéken – több első lakásvásárló jut lakáshoz magasabb kamatok mellett. Az első lakásvásárlók közül különösen a fiatal családosok helyzete alakul kedvezőbben az igényelhető családtámogatásoknak köszönhetően.

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldlakashitel.hu oldalon.

#hitel #zöldhitel #lakás #családiház #szakértő #segítség #bank  #Szakértői támogatás #Újlakás #Hitel  #Növekedés
Forrás: MNB, Portfolio, www.zoldhitel.hu

projekttanacsadas

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

euró
jelentős euró többlet a külkereskedelemben

Jelentős mértékű euró többlet

A szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben 2,4 milliárd euró volt 2023 I. negyedévében a szolgáltatások euró -ban számított exportja 13, importja 5,9%-kal nőtt az előző

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB államháztartási adatok

MNB finanszírozási adatok

MNB: a GDP 11,9 százaléka volt az államháztartás finanszírozási igénye az első negyedévben A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2020

TOVÁBB OLVASOM »
Forint
Forint likviditás

Csökkenő Forint likviditás

MNB: a tartalékkötelezettség növelése szűkítette a bankrendszer Forint likviditását áprilisban Áprilisban a bankrendszer szabad Forint likviditása – elsősorban a kötelező tartalékrendszer átalakítása miatt – szűkült,

TOVÁBB OLVASOM »
MNB
MNB adatok

Friss MNB adatok érkeztek

MNB: az áruegyenleggel együtt márciusban aktívummal zárt a fizetési mérleg Márciusban az előző havinál 606 millió euróval kedvezőbb egyenleggel, 446 millió euró aktívummal zárt a

TOVÁBB OLVASOM »
magyar gazdaság
magyar gazdaság

A magyar gazdaság jobban teljesíthet

Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi teljesítményére szóló előrejelzését az EBRD Javította a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedési teljesítményére szóló előrejelzését

TOVÁBB OLVASOM »
mezőgazdasági
mezőgazdasági áremelkedés

Lassuló mezőgazdasági áremelkedés

KSH: lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése márciusban Márciusban 21,9 százalékponttal lassult a mezőgazdaság termelői árak emelkedése.: A felvásárlási árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak,

TOVÁBB OLVASOM »