HÍREK

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban – tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.

Felidézte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017-ben levette az szja-bevallás kitöltésének a terhét a magánszemélyek válláról. Az azóta működő magyar bevalláskiajánlási rendszer, az eSZJA nemzetközi szinten kiemelkedik a tervezetek adattartamában és a kedvezmények kezelésében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyéb jövedelmet szerző magánszemélyek érdekében szükségessé vált a rendszer további fejlesztése.

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

Az idén a NAV 5,6 millió magánszemélynek készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az érintettek jelentős részének minden jövedelmét tartalmazza a kiajánlott tervezet. De vannak olyan bevételek, amelyekről a hivatalnak nincs adata a kitöltéshez. – magyarázta az elnök, példaként pedig a lakáskiadást emelte ki.

Mint mondta,

a tavalyi szja-bevallás tanúsága szerint 170 ezren adták ki lakásukat. Közülük azoknak szerepelt csak a tervezetében – a NAV által előre kitöltve – az ebből származó jövedelem, akik cégnek, gazdálkodónak adták ki ingatlanjukat.

Ha a bérbe vevő nem vállalkozó, hanem magánszemély, arról a NAV-nak nincs adata, így az a kiajánlott tervezetben nem szerepel.

Tavaly például (a bevallási adatok alapján) 82 ezren adhatták ki magánszemélyeknek a lakásukat. Hiszen ennyien egészítették ki az szja-bevallás ingatlanbérbeadásra vonatkozó sorát. Tekintettel arra, hogy egyre fejlettebbek a NAV kockázatelemző modelljei, idén erre a kiegészítésre mindenképp érdemes odafigyelni – javasolta az elnök.

Ha valakinek például több lakása van, akkor a kockázatkezelő rendszer könnyedén meg tudja vizsgálni, hogy szerepel-e az szja-bevallásában az ingatlan hasznosításából (például bérbeadásból) származó jövedelem

– jegyezte meg a NAV elnöke.

Elmondta, hogy a NAV legújabb fejlesztésére többek között azért volt szükség, mert míg a revizorok munkáját megkönnyíti az egyre pontosabb kockázatelemzés. Az adózói visszajelzések szerint a lakásukat kiadó vagy eladó magánszemélyek nehezen boldogulnak a bevallás kiegészítésével.

Annak érdekében, hogy több mint 200 ezer magánszemély önállóan, külső segítség nélkül is ki tudja egészíteni a tervezetét, jelentős fejlesztői kapacitást fordított a NAV arra, hogy még az idei bevallási szezonban debütálhasson a kérdés-felelet módú kitöltési funkció.

Ingatlan keresel? Ingatlant adnál el vagy bérbeadnál? Keresd a Zöld Consulting szakértőit +36209835005; +36306489525; +36303426308; +36303732000; +36209714686

Forrás:Nemzeti Hírügynökség – Vágujhelyi Ferenc: új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat Főoldal | Zöldhitel Csoport

#NAV #adóbevallás #albérlet #lakáskiadás #kalkulátor

NAV adóbevallás

ATM

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
atm

ATM minden településen?

A kormány azon dolgozik, hogy a készpénzhez (ATM) és a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az ország teljes területén.  Lakóhelytől függetlenül, minden magyar ember számára egyenlő

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »