HÍREK

Novembertől jönnek az ingyen milliók

November végétől ismét megnyílik a pályázati lehetőség a lakossági napelemes programban. Szinte önellátóvá válhatnak a lakossági napelemes pályázat résztvevői, a program lehetővé teszi, hogy maguk termeljék meg az általuk elfogyasztott energia jelentős részét – nyilatkozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára.

Az elbírálási kritériumok nem változnak, a pályázatra azok jelentkezhetnek, akiknek éves bruttó átlagjövedelme 4 millió 850 ezer forint alatt van. Sikeres pályázat esetén 100 százalékos támogatást kapnak a jelentkezők. Ezt napelemek telepítésére, illetve egy komplex csomagra lehet felhasználni, ami a napelemek mellett fűtéskorszerűsítést, akkumulátor-telepítést és a nyílászárók cseréjét is tartalmazza – ismertette az államtitkár.

A napelemes rendszerek telepítésére 2,9 millió forintos, a komplex energiatakarékos fűtési rendszer kialakítására 11,3 millió forintos támogatást lehet elnyerni.

Ezek a pályázatok most fognak beérni, és a mostani téli időszakban már csökkenteni tudják a hazai háztartások földgázkitettségét.

Az államtitkár elmondta: már az első körben 43 ezer beadott pályázatot kellett értékelni. Jól haladnak a pályázatok feldolgozásával, már 21 800 támogatói döntést hoztak, mintegy 89 milliárd forintnyi összeget kiutaltak, ezeknek a projekteknek a megvalósítása már elkezdődött.

 Ingatlanközvetítés, Lakásépítés, lakásvásárlás?

Zöldhitel Csoporttal zöld út, bármely megoldáshoz!

A Zöldhitel Csoport szakértői segítséggel, kamatkedvezmény javaslatokkal, hatékony és gyors ingatlanközvetítéssel, hiteligénylési folyamattal támogatja az új lakásba, családi házba költözőket. További információ és segítség a www.zoldhitel.hu oldalon vagy a 06303426308-as telefonszámon.

#MNB #lakáshitel  #rezsi #pályázat #zöldenergia #szakértőitámogatás

Forrás: Portfolio, www.zoldhitel.hu

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

zöld átállás
zöld átállás

Zöld átállás a nehéziparban?

GFM-államtitkár: a nehézipar jövőjét a zöld átállás jelenti   A magyar kormány álláspontja, hogy a nehézipar jövőjét Európában és Magyarországon is a zöld átállás jelenti

TOVÁBB OLVASOM »
vagyonbiztosítás
vagyonbiztosítás

Kevesebb vagyonbiztosítás

Kevesebb vagyonbiztosítás kötés a vállalatoknak Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítás konstrukciót kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelés
ipari termelés

Csökkent az ipari termelés

Az ipari termelés 2,6%-kal csökkent, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás 14,4%-kal bővült 2023 júliusában az ipari termelés volumene 2,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
KGFB

Növekvő KGFB kárkifizetések

MNB: lassult a kgfb-kárráfordítás növekedésének üteme   A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kárkifizetései 10 százalékkal emelkedtek az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

TOVÁBB OLVASOM »
export import
export import

Csökkenő export és import

697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az export oldalon 16, az import oldalon 11%-kal csökkent

TOVÁBB OLVASOM »