HÍREK

Önkéntes pénztári vagyonnövekedés

Pénztárszövetség: tovább nőtt az önkéntes pénztári vagyon

Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona megtorpanást követően 1700 milliárd forint fölé nőtt az idei második negyedévben. ami eddig nem tapasztalt szintre emelte a pénztárakban kezelt nyugdíjmegtakarításokat – közölte friss adatai alapján az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.

A szervezet tájékoztatása szerint a vagyongyarapodás annak köszönhető, hogy a tagi és munkáltatói befizetések további növekedése mellett folytatódott a hozamok múlt év közepétől elkezdődött javulása. Az első negyedévi mintegy 2,2 százalékot követően a szektor átlagosan 6,3 százalékos hozamot ért el. Ezzel a kedvezőtlen tőkepiaci körülmények miatt tavaly bekövetkezett veszteségek jelentős részét már sikerült ledolgozniuk a pénztáraknak.

A közleményben Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke kifejtette: a 2008-as válság és az azt követő időszak tapasztalatai alapján abban bíznak, hogy az infláció már megindult enyhülése mellett, és a jelenlegi egyre javuló hozamkörnyezetben középtávon visszatér a reálhozam.

A nyugdíjpénztárak tagdíjbevételei 29,3 milliárd forintot tettek ki a második negyedévben. Ami meghaladja mind az első negyedéves, mind az egy évvel korábbi értéket. A munkavállalók befizetései lényegében stagnáltak éves összevetésben, a munkáltatók hozzájárulása ugyanakkor több mint 19 százalékkal ugrott meg. Bár a befizetések túlnyomó többségét továbbra is a munkavállalók teljesítik, a munkáltatói oldal részesedése az összes befizetésből a 2022-es 32 százalékról 37 százalékra emelkedett.

Nemcsak a teljes pénztári vagyon, hanem az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is új csúcsot ért el. A második negyedévben meghaladta az 1,6 millió forintot – jelezte az ÖPOSZ.

Az önkéntes egészségpénztárakban folytatódott a taglétszám ütemes növekedése. A második negyedévben már 1,01 milliót számlált a tagság. Az egészség- és nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma így elérte a 2,06 milliót, ami meghaladja a 2022-es 2,03 milliós szintet.

A második negyedévben tovább nőtt az egészségpénztárak összesített vagyona is. Ami éves összevetésben csaknem 17 százalékkal, 75,5 milliárd forintra emelkedve szintén új csúcsot ért el.

A tagdíjbevételek 23 százalékot meghaladó második negyedévi növekedésének oka elsősorban a tagok aktivitása. Befizetéseik 28 százalékkal emelkedtek, miközben a munkáltatók hozzájárulása kevesebb mint 2 százalékkal nőtt. Pedig az első negyedévben még kiegyenlítettek voltak ezek az arányok. Az egészségpénztárak esetében a tagok befizetéseinek aránya 84 százalékot tett ki.

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele mellett ugrásszerűen nőtt a kiegészítő szolgáltatások iránti érdeklődés. A gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatási kiadások 65 százalékkal emelkedtek egy év alatt, a lakáscélú jelzáloghitel-törlesztéshez teljesített kifizetések összege pedig 61 százalékkal.

Tervezed, lefoglalnád a nyaralást? Készülsz az iskolakezdésre? Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#önkéntes #pénztár #nyugdíjpénztár #egészségpénztár

önkéntes

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MTI 2023. augusztus 9., szerda 11:35

önkéntes nyugdíjpénztár

MEGOSZTÁS

KORÁBBI HÍREK

zöld átállás
zöld átállás

Zöld átállás a nehéziparban?

GFM-államtitkár: a nehézipar jövőjét a zöld átállás jelenti   A magyar kormány álláspontja, hogy a nehézipar jövőjét Európában és Magyarországon is a zöld átállás jelenti

TOVÁBB OLVASOM »
vagyonbiztosítás
vagyonbiztosítás

Kevesebb vagyonbiztosítás

Kevesebb vagyonbiztosítás kötés a vállalatoknak Az első félév végére 186 800 vállalati vagyonbiztosítás konstrukciót kezeltek a hazai biztosítók, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

TOVÁBB OLVASOM »
ipari termelés
ipari termelés

Csökkent az ipari termelés

Az ipari termelés 2,6%-kal csökkent, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás 14,4%-kal bővült 2023 júliusában az ipari termelés volumene 2,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól

TOVÁBB OLVASOM »
kgfb
KGFB

Növekvő KGFB kárkifizetések

MNB: lassult a kgfb-kárráfordítás növekedésének üteme   A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kárkifizetései 10 százalékkal emelkedtek az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

TOVÁBB OLVASOM »
export import
export import

Csökkenő export és import

697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az export oldalon 16, az import oldalon 11%-kal csökkent

TOVÁBB OLVASOM »