HÍREK

MNB odafigyel a bankok működésére

MNB: kiemelten kell figyelniük a bankoknak a likviditásra

A jegybank arra kérte a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek likviditási kockázataikra a recessziós hatások, illetve a bankbetéteket érintő potenciális elszívó hatások miatt – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t a frissen kiadott vezetői körleveléről pénteken.

A közleményben kiemelték, hogy a hitelintézetek legkésőbb szeptember végéig kezdjék meg a körlevélben megfogalmazott előírások alkalmazását, és december 31-ig építsék be azokat belső szabályzataikba.

Kifejtették: a jegybank elvárja, hogy amennyiben a likviditásfedezeti ráta (LCR) 140 százalék alatt van, akkor az adott bank rendelkezzen fejlett kockázatmérési rendszerrel és megfelelő forrásbevonási eszközökkel. Hogy kezelni tudja az esetleges hirtelen fellépő likviditáscsökkenést.

A 140 százalékos szint alatt az MNB külön adatbekérésekkel ellenőrzi majd a kockázatok nagyságát, illetve azok kezelésének módját.

Az MNB kezdeményezte azt is, hogy a hitelintézetek vizsgálják felül a likviditási helyreállítási tervükben szereplő figyelmeztetési és beavatkozási szinteket. Az LCR-mutató esetenként még nyugodt időszakban is akár bő 10 százalékponttal elmozdulhat. Márpedig jelentős időigénnyel járhat ennek azonosítása, s a megfelelő helyreállítási lépés megvalósítása – tették hozzá.

Stressztesztek elvégzése szükséges a bankokon belül annak igazolására, hogy likviditási kockázatokat valóban teljeskörűen kezelik-e – jegyezték meg.

A jegybank szerint különösen indokolt a 60 vagy 90 napon belül felmerülő likviditási kockázatok – lejáratok, felmondási opciók – figyelembevétele.

Az MNB hamarosan új vezetői körlevelet tesz közzé a Felügyeleti Likviditási Stresszteszt módszertanának témájában – írták a közleményben.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#MNB #bank #likviditás #jegybank

MNB

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MTI 2023. augusztus 11., péntek 11:15

üzemanyag

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »
autópálya matrica
autópálya matrica

Autópálya matrica dömping

A tavaly áprilisi bevezetésétől idén március végéig több mint 2 millió napi autópálya-matricát vásároltak a Magyarországon közlekedők. A matricák mintegy 70 százalékát külföldi járművekre vették.

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program
Magyar Telekom osztalék

Magyar Telekom osztalék

A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalék fizetési javaslatát, amely alapján a 2024-es év után a részvényeseknek 90,858 milliárd forint osztalékot

TOVÁBB OLVASOM »