HÍREK

SZÉP kártya: 445MRD Ft érkezett 2023-ban

NGM: minden eddiginél magasabb összeg, 445 milliárd forint érkezett 2023-ban a SZÉP kártyákra

2023-ban összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók a SZÉP kártyákra. Ez negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint). Erre hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Decemberben ráadásul kiemelkedő szintet ért el a feltöltések mértéke: 2023 utolsó hónapjában 83 milliárd forint érkezett a dolgozók SZÉP kártyájára. Ez 58 százalékkal volt magasabb, mint a 2022 decemberében (52,4 milliárd forint) feltöltött összeg.

Az NGM kiemelte: 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány a családok védelmében ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450 ezer forintos – kereten felül a SZÉP kártyákra egyszeri, legfeljebb 200 ezer forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege. Ezen felül ebben az időszakban a SZÉP kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.

Az intézkedés hatására közel 5 ezer új munkáltató lépett be a SZÉP kártya rendszerébe. Továbbá a munkáltatók 30 százaléka biztosította a megnövelt összeget.

2023-ban kártyabirtokosok összesen 449,4 milliárd forintot költöttek. Ebből a decemberi költések összege 64,2 milliárd forintot tett ki. 87 százalékkal volt többet, mint a 2022 decemberi költések összege (34,4 milliárd forint).

Tavaly augusztustól jelentős összegeket fordítottak a családok élelmiszervásárlásra

A kormány intézkedésének hatására a családok tavaly augusztusban, szeptemberben, októberben, novemberben és decemberben összesen 53,9 milliárd forintot fordítottak élelmiszervásárlásra. Az adatok arra is rámutatnak, hogy az élelmiszervásárlás lehetősége nem a turisztikai célú fogyasztástól vonta el a forrást. Azon felül realizálódott további költés.

A várakozásoknak megfelelően a SZÉP kártya kedvezményes keretének kibővítése eredményesen járult hozzá a családok megvédéséhez és a gazdaság megerősítéséhez. Egyaránt bővítette a turisztikai keresletet, miközben a felhasználás kibővítése számottevően növelte a családok vásárlóerejét. Az intézkedés növelte a fogyasztást, segítve többek közt az élelmiszeripart, végső soron pedig a gazdasági növekedés helyreállítását.

A közleményben megerősítették: 2023 az inflációcsökkentés éve volt. A kormány intézkedéseinek köszönhetően decemberre minden várakozást felülmúlva 5,5 százalékra csökkent az infláció mértéke. 2024-ben a kormány helyreállítja a növekedést. A kormány célja, hogy idén újra dinamikusan, 4 százalék körüli mértékben növekedjen a GDP. Ennek érdekében három területen kell előrelépni: az óvatossági motívum fokozatos oldásával és a bizalom erősítésével növelni kell a fogyasztást; helyre kell állítani a belgazdasági termelést és 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat; továbbá tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu) menüpontban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#SZÉP #kártya #kormány #vendéglátás #élelmiszer

SZÉP

Forrás: MTI, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

 

termék

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

ATM
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »
autópálya matrica
autópálya matrica

Autópálya matrica dömping

A tavaly áprilisi bevezetésétől idén március végéig több mint 2 millió napi autópálya-matricát vásároltak a Magyarországon közlekedők. A matricák mintegy 70 százalékát külföldi járművekre vették.

TOVÁBB OLVASOM »
Otthon Start Program
Magyar Telekom osztalék

Magyar Telekom osztalék

A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalék fizetési javaslatát, amely alapján a 2024-es év után a részvényeseknek 90,858 milliárd forint osztalékot

TOVÁBB OLVASOM »