HÍREK

A kormány 1 millió munkahelyet teremtett

Lantos Csaba: több mint egymillió munkahelyet teremtett a kormány

Egy bő évtized alatt több mint egymillió munkahelyet teremtett a kormány, a csökkenő népességű Magyarországon ma 4,7 millió ember dolgozik. Nyilatkozta az energiaügyi miniszter a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola felújított épületének átadásán kedden.

A kormány szeretne minden egyes embernek munkát biztosítani – hangsúlyozta Lantos Csaba.

A miniszter a Szegedi Híradó egyik 1876-os számának a müncheni és a szegedi vásárt összehasonlító cikke tanulságát idézve azt mondta. “Ha önálló, versenyképes ipart akarunk teremteni egyrészt a hazai ipar pártolására, másrészt az ipari szakképzés tervszerű fejlesztésére van szükség”. Ehhez kell hardver, mint a felújított szegedi iskolaépület, de a szakképzés fejlesztése szempontjából talán ennél is fontosabb a humán erőforrás.

A kormány évekkel ezelőtt elkötelezte magát, hogy a diákok felzárkóztatásáért legnagyobb erőfeszítéseket tevőknek magasabb bért biztosítson. Ezért a szakképzésben dolgozók 10 százalék bérelőnyt élveznek más pedagógusokhoz képest. Az ehhez egy évben szükséges 60 milliárd forintot teljes egészében a hazai költségvetés állja – tette hozzá.

A miniszter hangsúlyozta: “munkáskezekre szükség van”. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD Szegeden építi meg évente 200 ezer járművet előállító üzemét. Ám ez a gyár nem önmagában áll majd, a szegedi Science Parkban működik az ELI ALPS lézeres kutatóközpont. Amely az Európai Unió tíz legnagyobb alapkutatási infrastruktúrájának egyike, és a parkba új üzemek is települnek hamarosan.

Három évvel ezelőtt a szakképzési rendszer megújult

Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára kifejtette, három évvel ezelőtt a szakképzési rendszer megújult szerkezetében, tartalmában és módszertanában is.

Lehetőség nyílt a rugalmas tanulási utak bevezetésére, melyet elsősorban a hátrányos helyzetű diákok számára alakítottak ki. Az SZSZC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola élt a szabályozás által nyújtott lehetőséggel. Olyan szakmákat oktat a fiatalok számára, amellyel a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket – közölte a helyettes államtitkár.

A szakképzés lehetőség, mert a munkaerőpiacon hatalmas igény van a különböző képzettségű emberekre. Ezzel a lehetőséggel élni kell.

Kitért arra is, az elmúlt években egyre fontosabbá vált az épületenergetika, a pandémia miatt pedig előtérbe kerültek a digitális oktatási megoldások. Az év elejével pedig történelmi bérfejlesztést hajtottak végre a szakképzésben, ez megteremti a lehetőséget a minőségi munkára.

Erdélyi Margit, a szakképzési centrum főigazgatója elmondta, a több mint hétszáz diákot oktató intézmény energetikai korszerűsítése 175 millió forintból, központi költségvetési forrásból valósult meg. Hőszigetelést helyeztek az iskolaépület külső falaira és a tetőre. Kicserélték a külső nyílászárókat, illetve a főépületet és a tornatermet összekapcsoló nyaktag acél- és üvegszerkezetét. A munkálatok kivitelezője a szegedi székhelyű Miksi Bau Kft. volt.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#kormány #munkahelyteremtés #ipar #szakképzés

kormány

Forrás: MTI, Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

turizmus

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

KKV Technológia
MOL

Újabb külföldi MOL siker

Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol csoport vegyesvállalati partnereivel – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a SOCAR és

TOVÁBB OLVASOM »
termék
termék külkereskedelem

Termék-külkereskedelmi többlet

Márciusban 1,6 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, februárhoz képest az export és az import kiigazított volumene egyaránt 2,0%-kal csökkent. 2024. márciusban a  termék kivitel

TOVÁBB OLVASOM »
turizmus
turizmus

MTÜ: forgalmas volt a Pünkösd

MTÜ: az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi. Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi

TOVÁBB OLVASOM »
bankrendszer
MNB

MNB: stabil a magyar bankrendszer

MNB: továbbra is stabil a magyar bankrendszer. A magyar bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős, ugyanakkor a tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség után a profitja 2024-ben csökkenni

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!