HÍREK

MTÜ: forgalmas volt a Pünkösd

MTÜ: az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi.


Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket. Ismertette csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Tizedével érkeztek többen külföldről az előző évhez képest, ők leginkább a fővárosba látogattak. A hazai turisták elsősorban vidékre utaztak, körükben a legnépszerűbb település Balatonfüred, Gyula, Siófok és Hévíz volt.A szálláshelyek pünkösdi forgalmának 61 százalékát a belföldi utazók adták.

A mintegy 166 ezer hazai vendég több mint 320 ezer éjszakát töltött el a magyarországi szállásokon. Az összefoglaló szerint a hazai utazók több mint 90 százaléka választott vidéki úti célt magának. Ennek is köszönhetően az országos vendégforgalom közel 70 százalékából ezek a szálláshelyek részesültek.

A nemzetközi forgalom is nőtt

A nemzetközi forgalom a belföldinél is jelentősebb mértékben nőtt május 17-20. között. A hazánkba látogató közel 110 ezer külföldi turista mintegy 207 ezer éjszakát töltött el. 10 százalékkal többet, mint a tavalyi ünnepi időszakban – közölte az MTÜ. A külföldi utazók továbbra is szívesen látogatnak Budapestre, tavalyhoz képest 22 százalékkal többen érkeztek a fővárosba. A beutazóforgalom erősödésének köszönhetően a fővárosi szálláshelyek mintegy 83 ezer vendéget fogadtak pünkösd alatt. Ami összességében 20 százalékkal haladta meg a tavalyi eredményeket.

Az ügynökség kitért arra is, hogy a fő küldőországok listáját Németország és Ausztria vezeti. Ahonnan 34 ezer és 17 ezer vendégéjszaka realizálódott. Jelentős küldőpiac volt még az Egyesült Királyság (14 ezer), az Amerikai Egyesült Államok (10 ezer), illetve Csehország (9 ezer) is. Az előző évhez képest hatalmas növekedést mutatott Kína (5 ezer vendégéj), innen másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a turisztikai térségek közül tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű,mintegy 20 százalékos vendégéj növekedést a Sopron-Fertő turisztikai térség érte el, ahol közel 11 ezer éjszakát regisztráltak. Hasonló mértékben nőtt a hazai utazók érdeklődése Gyula és térsége iránt is. Ott 14 százalékos emelkedéssel több mint 12 ezer vendégéjszaka keletkezett tavalyhoz képest.

Sokan szállodában szálltak meg

Az ünnepen a 2 fős, 2 éjszakás foglalások bizonyultak a legnépszerűbbnek. A vendégek majdnem fele (49 százalék) szállodákban, egyharmada (33 százalék) magán- és egyéb szálláshelyeken, míg 7 százaléka panziókban szállt meg. A szállodákban szombaton 74 százalékos volt a szobafoglaltság, de mindhárom napon kimagasló értékeket mértek.

Az ünnepi hétvége jelentős forgalma a bevételekben is megmutatkozott. A szálláshelyek összesen 10,9 milliárd forint árbevételt könyvelhettek el az összesítés szerint.

A közleményben hangsúlyozták: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MTÜ  elkötelezett abban, hogy még tovább fejlődjön az ágazat. Ehhez jelentős segítséget nyújtanak az április végén bejelentett komplex, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási program pilléreiben elérhető. Illetve szakaszosan megnyíló források. Ennek részeként 13 milliárd forint áll rendelkezésre a vendéglátóhelyek fejlesztésére.

A vendéglátóhelyek 1 millió forintos támogatásból valósíthatnak meg színvonalemelő, versenyképességet javító beruházásokat. Az 1 milliárd forintos Muzsikáló Magyarország 2024 program támogatása pedig újra élőzenével, színvonalas kávéházi cigánymuzsikával töltheti meg a vendéglők teraszait. Mindemellett 1 milliárd forintot fordít a kormány a Tourinform irodák korszerűsítésére – emlékeztetett az MTÜ.

Bővül a család? Munkahely miatt költöznétek? Lakásfelújítás előtt álltok? Kalkulálj a Lakáshitel kalkulátor ügyfeleinknek | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) oldalunkon vagy add meg igényedet Lakáshitel ajánlatok | Zöldlakáshitel (zoldlakashitel.hu) és mi egyedi ajánlatot készítünk céljaid megvalósításához! 
#vendégéjszaka #turizmus #szálláshelyek #MTÜ #támogatási_program

 

MTÜ

 

Forrás: www.mti.huHitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

turizmus

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

KKV Technológia
MOL

Újabb külföldi MOL siker

Azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött a Mol csoport vegyesvállalati partnereivel – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a SOCAR és

TOVÁBB OLVASOM »
termék
termék külkereskedelem

Termék-külkereskedelmi többlet

Márciusban 1,6 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, februárhoz képest az export és az import kiigazított volumene egyaránt 2,0%-kal csökkent. 2024. márciusban a  termék kivitel

TOVÁBB OLVASOM »
turizmus
turizmus

MTÜ: forgalmas volt a Pünkösd

MTÜ: az év eddigi legforgalmasabb hosszú hétvégéje volt a pünkösdi. Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi

TOVÁBB OLVASOM »
bankrendszer
MNB

MNB: stabil a magyar bankrendszer

MNB: továbbra is stabil a magyar bankrendszer. A magyar bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős, ugyanakkor a tavalyi kiemelkedő jövedelmezőség után a profitja 2024-ben csökkenni

TOVÁBB OLVASOM »

Kattints és csatlakozz
Privát Facebook csoportunkhoz!

Ne maradj le az új információkról!