HÍREK

Demján program milliárdok

A magyar kormány a Demján Sándor Program keretében 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését és méretugrását. A kormány célja, hogy az intézkedésen keresztül lehetőséget biztosítson a vállalkozások számára eszközbeszerzésre, technológiafejlesztésre, valamint online jelenlétük megerősítésére. Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-nek szerdán küldött közleményében kiemelte: ennek részeként a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja program keretében 9 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésre a vállalkozások számára. A pályázatra eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét, amelyből már 1500 projekt támogatói döntéssel zárult.

A Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja pályázat (Demján program) egy utalványszerű voucher program, amely az 50 fő alatti vállalkozások weboldal fejlesztéseit és közösségi média megjelenését támogatja, ezáltal erősítve online jelenlétüket és e-kereskedelmi tevékenységüket.

A Demján program keretében a pályázatra eddig összesen több mint 8 ezer regisztráció érkezett. A 9 milliárd forintos keretösszegből támogatott pályázatra 2025. december 31-ig, vagy a keretösszeg kimerüléséig pályázhatnak az érintettek. A voucherek kibocsátása jelenleg is folyamatos, amelyekkel a vállalkozások be tudják nyújtani igényeiket a kiválasztott telekommunikációs szolgáltatókhoz

– tájékoztatott a tárca.

Szabados Richárd kiemelte: eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét 5,5 milliárd forint értékben. A beérkezett kérelmek elbírálása folyamatos, és 1500 projekt értékelése már le is zárult pozitív támogatói döntéssel, kétmilliárd forint értékben.

A programban ötféle, egyenként 400 000 forint és 1 500 000 forint közötti értékű szolgáltatáscsomag megvalósítására pályázhatnak a vállalkozások, amelyek kivitelezését kizárólag a pályázati feltételeknek megfelelt, szerződött szolgáltató partnerek végezhetik.

palyazat.neum.hu weboldalon közzétett – még bővülő létszámú -, jelenleg 22 szállító partneren keresztül nyílik lehetőség a sikeres pályázatok megvalósítására.

A voucher igénybevételének folyamatát Szabados Richárd alábbi videója foglalja össze: https://www.facebook.com/share/v/17ukDPyQ13/?mibextid=wwXIfr, további információk: www.palyazat.neum.hu érhetők el – ismertették.

Forrás: Nemzeti Hírügynökség – Szabados Richárd: fejlesztjük a kkv-kat – a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja pályázat keretében folyamatos a voucherek kiadása

Vállalkozói hitelek | Zöldhitel Csoport

#Demján #KKV #támogatás #weblap

Demján program

Demján program

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

autópálya matrica
autópálya matrica

Autópálya matrica dömping

A tavaly áprilisi bevezetésétől idén március végéig több mint 2 millió napi autópálya-matricát vásároltak a Magyarországon közlekedők. A matricák mintegy 70 százalékát külföldi járművekre vették.

TOVÁBB OLVASOM »
osztalék
Magyar Telekom osztalék

Magyar Telekom osztalék

A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalék fizetési javaslatát, amely alapján a 2024-es év után a részvényeseknek 90,858 milliárd forint osztalékot

TOVÁBB OLVASOM »
készpénz

Készpénz használati törvény

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a készpénz használatról szóló törvénytervezet módosítását kéri a kormánytól, mert a tervezet több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénz

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás kártalanítás

Száj- és körömfájás utáni kártalanítás

A kormány kiemelt célja a ragadós száj- és körömfájás vírus mielőbbi megállítása. Illetve az érintett gazdálkodók kártalanítása. A mentesítést követően, a veszély elmúltával fontos ösztönözni

TOVÁBB OLVASOM »