HÍREK

Eredményesen működik az árfigyelő

Alig pár hete működik, de már most sokat segít spórolni a magyar családoknak az árfigyelő. – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány májusban döntött úgy, hogy árfigyelő rendszert hoz létre. Egy olyan honlap keretében, amelyen bárki összehasonlíthatja,  hogy az élelmiszer-nagyáruházakban melyik termék mennyiért kapható. Az új inflációcsökkentő kezdeményezés már most beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Több mint 750 ezren használták az árfigyelőt és emiatt az élelmiszerláncok is nagy versenyt futnak a vevőkért: csökkentik az árakat – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, a tárca célja a gazdálkodók versenyképességének megőrzése és a felvásárlási árak megfelelő szinten tartása. Az új rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy a kereskedelmi láncok a saját árrésüket mérsékeljék. A minisztérium azon dolgozik, hogy ennek a folyamatnak a termelők, a feldolgozók, a kereskedők és a vásárlók is a nyertesei legyenek.

Nagy István azt mondta, nem elég, hogy a háború és az arra válaszul adott szankciók megemelték az az inflációt és az élelmiszerárakat, a multik is nyerészkedtek a kialakult helyzeten és megemelték az élelmiszerárakat. Az árfigyelő rendszer ugyanakkor az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat.

Hozzátette: az árfigyelő rendszer máris elkezdte letörni az árakat. Elindulása óta a multik 14 százalékkal csökkentették a zöldségárakat. Egyes zöldségeknél és az almánál pedig 20 százalékos az árcsökkenés. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak. Több mint 10 százalékkal csökkentették a margarin, a spagetti, a pulykahús árát. 8-9 százalékkal mérséklődött a sertészsír, kenyerek és a tojás ára – fejtette ki a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az árfigyelő rendszerben az árak naprakészek. Így akár már a vásárlás előtt feltérképezhetjük, hogy a különböző üzletekben mennyi az egyes élelmiszerek ára. Nagy István emlékeztetett, az árakat augusztustól azért is érdemes különösen figyelni. A kormány a legfontosabb élelmiszerek esetében legalább 15 százalékos árakciót írt elő az üzleteknek – tette hozzá Nagy István a tárca tájékoztatása szerint.

Több banki hitelajánlat egy helyen. Látogass el a www.zoldhitel.hu oldalra!

#árfigyelő #ár #online #akció

árfigyelő

Forrás: www.mti.hu Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

MTI 2023. augusztus 8., kedd 8:47

árfigyelő

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

száj- és körömfájás járvány
száj- és körömfájás járvány

Száj- és körömfájás negatív hatása

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése az első negyedév végére. A kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál romlottak a száj- és körömfájás megbetegedések

TOVÁBB OLVASOM »
KSH GDP adatok
KSH GDP adatok

KSH publikálta a GDP adatokat

KSH: 2025 első negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. első negyedévihez képest Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2025 első negyedévében a nyers adatok szerint

TOVÁBB OLVASOM »
NAV adóbevallás
NAV adóbevallás

NAV albérlet „kalkulátor”

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Jól halad a Demján Program

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása. Őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül. – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Nagy Márton

TOVÁBB OLVASOM »
autópálya matrica
autópálya matrica

Autópálya matrica dömping

A tavaly áprilisi bevezetésétől idén március végéig több mint 2 millió napi autópálya-matricát vásároltak a Magyarországon közlekedők. A matricák mintegy 70 százalékát külföldi járművekre vették.

TOVÁBB OLVASOM »