Lassuló mezőgazdasági áremelkedés

mesterséges intelligencia

KSH: lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése márciusban Márciusban 21,9 százalékponttal lassult a mezőgazdaság termelői árak emelkedése.: A felvásárlási árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban a februári 27,0 százalékos emelkedéssel szemben. – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A növénytermesztési és kertészeti termékek ára átlagosan 7,1 százalékkal alacsonyabb volt … Olvass tovább

Pozitív OECD és EU felmérés hazánkról

alapkamat

Varga Mihály: Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint   A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen. A … Olvass tovább

KKV támogatás Magyarországon

építőipar

György László KKV támogatás helyzetéről: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon. – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán. Elmondta, Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak kétharmadát és a hazai hozzáadott … Olvass tovább

Teltház minden szállás esetében?

szállás

MTÜ szállás adatok: teltházas hosszú hétvégével indult a május Csaknem 200 ezer vendég 362 ezer éjszakát töltött el a hazai szállás helyeken a május elsejei hosszú hétvégén, így ezek a napok 7 milliárd forint bevételt hoztak – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az … Olvass tovább

5300 mrd Ft a mezőgazdaság fejlődéséért

turisztika

AM-államtitkár: a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet 2027-ig A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv elfogadásával több mint 5300 milliárd forint felhasználásával fejlődhet 2027-ig – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az OTP Bank vállalati és agrár igazgatóságának sajtórendezvényén. … Olvass tovább

581 millió euró többlet februárban

MBH Bank

Februárban 581 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, januárhoz képest az export kiigazított volumene 1,5%-kal nőtt, míg az importé 2,6%-kal csökkent 2023. februárban a kivitel volumene 5,2%-kal nagyobb volt, a behozatalé nem változott az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 581 millió euró volt, az egyenleg 817 millió euróval javult az egy évvel korábbihoz … Olvass tovább

Stagnáló születések, csökkenő halálkozások

csok plusz

Márciusban 7004 gyermek született, és 11 606 fő vesztette életét Az előzetes adatok szerint 2023 márciusában 7004 gyermek született, és 11 606 fő halt meg. A születések száma a 2022. márciusival azonos volt, míg a halálozásoké 7,3%-kal, a házasságkötéseké 32%-kal csökkent. 2023 márciusában: 7004 gyermek született, ugyanannyi, mint egy évvel korábban. 11 606 fő vesztette életét, 7,3%-kal, 920 fővel kevesebb, mint 2022 … Olvass tovább

Beruházási rekord idén is

kormány

Szijjártó: minden nehézség ellenére idén is meg fog dőlni a beruházási rekord   Minden nehézség ellenére már az idei év első három hónapjának adatai alapján biztosan mondható, hogy Magyarországon 2023-ban is meg fog dőlni a beruházások rekordja. – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Alsónémediben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az … Olvass tovább

NAV végrehajtás elkerülhető

OTP

A végrehajtás elkerülésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet az adóhivatal (NAV)   Elkerülhető a végrehajtás, ha az adós időben megteszi a szükséges lépéseket a tartozás rendezése érdekében. – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki közleményében. A tájékoztatás szerint a lejárt tartozás esetén bekövetkező jövedelemletiltás, inkasszó vagy helyszíni végrehajtás is megelőzhető. … Olvass tovább

Zuhant a gáz felhasználás

Baross

Energiaügyi Minisztérium: márciusban és az első negyedévben is negyedével csökkent a hazai gáz fogyasztás Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb föld gáz felhasználás volt Magyarországon. – ismertette pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Márciusban folytatódott az áramfogyasztás tizenegy hónapja tartó csökkenése. Ennek mértéke ezúttal 7,9 százalékos volt. A KSH … Olvass tovább