HÍREK

Zöldenergia a közlekedésben

Zöldenergia a közlekedésben – újra ülésezett az Energia21 Kezdeményezés

A zöldenergia felhasználásával működő közúti és közösségi közlekedés helyzetéről egyeztetett az Energia21 Kezdeményezés. Ennek során többek közt a tudatosságra hívja fel a figyelmet a közlekedés terén. Ezt a neves szakemberekből szerveződött kezdeményezés közölte pénteken az MTI-vel.

Palkovics László professzor nyitó előadásával kezdődött az Energia21 Kezdeményezés második ülése, ami a közúti és vasúti közlekedés helyzetét dolgozta fel. A professzor előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy „az adatok alapján hazánkban növelni és ezért ösztönözni szükséges a zöldenergia elterjedését a közlekedésben”.

Az Energia21 tíz ajánlást fogadott el, amelyet a döntéshozók és a polgárok figyelmébe ajánl.

Ennek egyike, hogy szükség van a már elindított „zöldautó”, „zöldbusz” támogatások folytatására, valamint a teherszállítás miatt a „zöldkamion” programok elindítására.

Előadást tartott Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke is, az Energia21 Kezdeményezés egyik alapítótagja. A tudatos közlekedést és ezzel együtt járó energiahasználatot, valamint a gépjárművek megfelelő műszaki állapotának fontosságát emelte ki.

„A kötöttpályás karbonneutrális közlekedési módok és a zöld közúti közlekedés kombinációjával fenntartható közlekedési kínálat kialakítására lenne szükség”. Erre Vitézy Dávid alapítótag hívta fel a figyelmet.

György László közgazdász, szakpolitikus meghívott előadóként bemutatta a Harmonikus Növekedési Indexet. Ez az országok fenntartható fejlődésének értékelése során egyszerre veszi figyelembe a gazdasági, a pénzügyi, a környezeti, társadalmi, a munka- és tudásalapúság, valamint a demográfiai tényezőket is.

Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított. A célja, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást – olvasható az Energia21 közleményében.

Új vagy használt autót vásárolnál? Utazást tervezel? Lakásfelújításba vágtok bele?  Szükséged van még hozzá plusz pénzre? Add meg a Személyi kölcsön igénylés | Zöldszemélyikölcsön (zoldszemelyikolcson.hu) oldalunkon mekkora összeget szeretnél és mi megküldjük ajánlatainkat!

#zöldenergia #közlekedés #tudatosság #fenntartható_fejlődés #Energia21

zöldenergia

Forrás: MTI Hitel, hitelprogram megoldások | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu)

Czomba Sándor

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

készpénz

Készpénz használati törvény

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a készpénz használatról szóló törvénytervezet módosítását kéri a kormánytól, mert a tervezet több olyan ponton is kötelezővé tenné a készpénz

TOVÁBB OLVASOM »
száj- és körömfájás kártalanítás

Száj- és körömfájás utáni kártalanítás

A kormány kiemelt célja a ragadós száj- és körömfájás vírus mielőbbi megállítása. Illetve az érintett gazdálkodók kártalanítása. A mentesítést követően, a veszély elmúltával fontos ösztönözni

TOVÁBB OLVASOM »
lakbér
lakbér

Országos lakbér árak változása

A KSH-ingatlan.com márciusi lakbér indexe szerint a fővárosi lakbérek 0,7 százalékkal emelkedtek februárhoz képest. Országos szinten 0,1 százalékos volt a drágulás, ami lényegében stagnálás. Éves

TOVÁBB OLVASOM »
ATM
alapkamat

Egyhangú alapkamat döntés

Egyhangúlag döntött az alapkamat változatlan szinten tartásáról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa márciusi ülésén a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. A március 25-i

TOVÁBB OLVASOM »
Demján program
Demján program

Demján program milliárdok

A magyar kormány a Demján Sándor Program keretében 1410 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k termelékenységének növelését és méretugrását. A kormány célja, hogy az

TOVÁBB OLVASOM »