HÍREK

Támogatás a szellemitulajdon-védelemre

SZTNH: jelentős támogatás a szellemitulajdon-védelemre

Január 1-jétől 75%-os, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatás vehető igénybe. Igénybe vehetik a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek. Az intézkedés a kormány innovációs stratégiájához, a Neumann János Programhoz kapcsolódóan lépett életbe. Célja, hogy ezzel is ösztönözze a hazai innovációs ökoszisztémát – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, a magyar kormány célja, hogy a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett az eredmények hasznosulása is egyre inkább láthatóvá váljon. Ebben kapnak hangsúlyt a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, valamint a kis- és középvállalkozások.

Fontos lépés az iparjogvédelmi oltalom alatt álló megoldások kiterjedtebb hasznosítása, a felsőoktatás és a gazdaság hatékonyabb összekapcsolása, a tudásalapú gazdaság megerősítése. Ezeket a célokat szolgálja a Neumann János Program (NJP).

A programhoz kapcsolódó feltételek és díjkedvezmények

Az NJP-hez kapcsolódóan a SZTNH-nak is fontos feladatai vannak, amelynek központi eleme az iparjogvédelmi aktivitás ösztönzése. Ennek egyik lépése a 2024. január 1-jével bevezetett változás. Ezt követően a hazai kis- és középvállalkozások, az egyetemek, a kutatóhelyek és a magánszemélyek az alábbi díjak csupán 1/4-ét fizetik:

  • szabadalmi bejelentési- és kutatási díj
  • az érdemi vizsgálatra irányuló kérelem díja
  • a megadási díj
  • a szabadalom fenntartási díj

Ismertetik, hogy a támogatás érvényesítéséhez a bejelentőknek nyilatkozatot kell tenniük. A támogatás eredményeként mérsékelt díjak a 2024. január 1., vagy azt követő bejelentési nappal rendelkező szabadalmi bejelentések esetén vehetők igénybe.

Az SZTNH képviselői több fórumon is részt vettek az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) mikroszervezetek számára nyújtandó díjkedvezményekre vonatkozó javaslatának kidolgozásában, amelyet végül az Adminisztratív Tanács képviselőinek többsége támogatott.

Ennek megfelelően nemzetközi szintű változás is életbe lép 2024. április 1-jével. A mikroszervezetek 30%-os díjcsökkentésben részesülnek az alábbi díjak összegéből:

  • bejelentési díj
  • kutatási díj
  • vizsgálati díj
  • megadási díj
  • belső fenntartási díj

A kedvezmény európai szabadalmi bejelentés esetén jár.

A kedvezmény összege így egy adott európai szabadalom megadásáig több ezer eurót is jelenthet. Azonban a hosszadalmas eljárások esetében, akár a 10 ezer eurót is elérheti. Kedvezményre jogosult mikroszervezetek a mikrovállalkozások, természetes személyek, nonprofit szervezetek, egyetemek, közkutatási intézmények, ahol mikrovállalkozásnak minősülnek azok a cégek, amelyek tíznél kevesebb főt foglalkoztatnak, és éves árbevételük vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a 2 millió eurót – tájékoztatott a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Vállalkozásod fejlesztéséhez partnert keresel? Üzleti terv készítés, hitelkérelem összeállítása szakértői segítséggel könnyebb! Látogass el weboldalunkra és jelezd igényedet a Kapcsolat | ZöldSzéchenyiKártya (zoldszechenyikartya.hu)  vagy a Kapcsolat | Zöldhitel Csoport (zoldhitel.hu) menüpontokban vagy hívj bennünket a 30-373-2000, 70-791-1313, 30-342-6308-as telefonszámokon.

#támogatás #szellemitulajdon #szabadalom #védjegy

támogatás

Forrás: www.mti.hu

turisztika

MEGOSZTÁS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE ÉS ÉRTESÜLJ ELSŐK KÖZÖTT SZOLGÁLTATÁSAINKKAL KAPCSOLATOS ÚJDONSÁGOKRÓL!

Egy hírlevél naprakész információkkal lehet hasznos, ezért fontos számunkra, hogy minél frissebb és szakmai információkhoz jussanak ügyfeleink, partnereink a hetente készülő hírlevelünk által.  Köszönjük, ha feliratkozol hírlevelünkre!

KORÁBBI HÍREK

munkásszállás
munkaerőpiac

Munkásszállás létesítő program

Czomba Sándor: elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása. Elsősorban a magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatási program – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)

TOVÁBB OLVASOM »
intelligencia
mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia fontos

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz. Ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi. A

TOVÁBB OLVASOM »
turisztika
turisztikai cégek

Javultak a turisztikai cégek várakozásai

VIMOSZ: javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban. Javultak a turisztikai cégek várakozásai áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. Közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos

TOVÁBB OLVASOM »
élelmiszerár
élelmiszerár

Nőttek a globális élelmiszerárak

FAO: második hónapja nőttek a globális élelmiszerárak áprilisban havi szinten. Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben. Azúttal elsősorban

TOVÁBB OLVASOM »